Aktuális

Leszámolás a pesti hostelben: fizetne a gyilkos a szabadulásáért

Bors

Létrehozva: 2020.01.22.

„Maradj a földön, különben megöllek!” – információnk szerint az egyik szemtanú vallomása alapján ezt mondta áldozatának utoljára az a nagy termetű kanadai férfi, aki három éve egy budapesti hostelben agyonvert egy turistát.

Úgy tudjuk, az orvos szakértői vélemény arra utal, hogy a görög férfi halálát taposásból származó sérülések okozták. Ahogy azt korábban megírtuk: a 25 éves támadó a hajnali órákban szólalkozott össze 56 éves áldozatával, aki éppen egy prostituálttal vitatkozott. Az eleinte 4 millió forintos óvadék ellenében házi őrizetben lévő gyanúsított kezén az előkészítő ülésen kattant a bilincs, miután a minősítést halált okozó testi sértésről emberölésre módosították.

Úgy tudjuk, a vádlott védője nemrég jelezte, hogy a korábbinál akár magasabb összeget is fizetnének, hogy a férfi szabadlábon védekezhessen, de az indítványát elutasították.

– A hölgyet, aki miatt áttételesen kialakult a verekedés, nem találta meg a bíróság, ezért az ügyészség indítványozta a körözését. A legutóbbi tárgyaláson levetítettek egy felvételt, amin egy névtelenséget kérő tanú a rendőröknek a helyszínen mutatja meg, mit látott – magyarázta a Borsnak dr. Tran Dániel, az áldozat családjának jogi képviselője.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713427814
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140295_auto_resized.jpg
life.hu

Amikor kihagy a memória – 7 emlékezetes film amnéziás főhősökről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132754_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713427814
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713427814
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713427814
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713427814
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni