Lesz magyar vakcinaigazolvány

Lesz magyar vakcinaigazolvány

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 06. 06:40
A <a href="http://ripost.hu" target="_blank">Ripost</a> úgy értesült: lesznek olyan helyek és események, tömegrendezvények, ahová csak azok mehetnek majd be, akik be vannak oltva koronavírus ellen vagy átestek már a fertőzésen. Ez igaz lehet sok utazási célpontra is. Lesz olyan koncert, focimeccs vagy konferencia, amit nem látogathat, aki nincs beoltva. Az oltottság igazolásához digitális egészségügyi útlevélre lesz szükségünk. A belügyminisztérium már kifejlesztette a technikai hátteret, készül a vakcinaigazolvány.
Bors

Az oltás nem kötelező és még az sem derült ki pontosan, hogy milyen előnyökkel jár, ha be vagyunk oltva, viszont a vakcinaútlevélre szükség lesz az oltottság igazolásához.

– Az oltási könyv nagyon fontos okirat lesz majd a tömeges oltást követő hónapokban – mondta Gulyás Gergely decemberben egy kormányinfón. 

Már decemberben meglebegtették a vakcinaigazolványt

– Egészen biztosan lesznek ilyen szabályok, nemcsak Magyarországon, hanem Európában mindenütt, tehát az oltási könyv az útlevél vagy a személyi igazolvány mellett szerintem egy fontos okirat lesz majd a tömeges oltást követő hónapokban. Majdnem biztos, hogy légitársaságok is fognak ilyen szabályokat előírni, Magyarországon és külföldön egyaránt lehetnek ilyen szabályok – magyarázta egy kormányinfón a miniszterelnökséget vezető miniszter.

A rendezvényszervezők is kérhetik

Mivel a nagyobb rendezvények látogatásához a szervezők elvárhatják, hogy a résztvevők legyenek beoltva, szükséges ennek az igazolása is. A Ripost információi szerint már készül a magyar vakcinaútlevél. 

– Digitális vakcinaigazolást adna a kormány azoknak, akik már átestek a koronavíruson vagy beoltatták magukat – mondta Orbán Viktor még karácsony előtt. Egyelőre nem részletezte, milyen technológiai megoldással és szabályozással fogják bevezetni, de már megnézte a próbaverziót, amit Magyarország saját polgárainak fog elkészíteni.

Az igazolvány arról szól, hogy birtokosai védettek, illetve ők már nem fertőznek meg senkit. Ez összhangban van az Európai Unió azon törekvésével, hogy egy ilyen digitális útlevelet is létrehozzunk. Ennek az első verzióját most a Belügyminisztérium kifejlesztette – magyarázta a miniszterelnök még decemberben.

Már külföldön is készülnek az applikációk 

A vakcina beadatásának igazolásához digitális egészségügyi útlevélre – egyfajta nemzetközi oltási könyvre – lehet szükség– írta az Euronews is. Ezt legegyszerűbb applikációval megoldani. Számos vállalat és technológiai csoport már most készít ilyen alkalmazást.

A Common Pass nevű applikáció már úgy hirdeti magát, hogy nemsokára letölthető. Többek közt a Lufthansa és a Swiss Airlines már szerződést kötött az applikáció fejlesztőivel.

Koncertre csak igazolással

A Ticketmaster koncertek előtt ellenőrizni fogja, hogy a résztvevők megkapták-e az oltást. A Billboard szerint telefonos applikációt fognak bevezetni, melybe be lesznek vezetve az egészségügyi adatok. Ők az oltásigazolás mellett a negatív tesztet is el fogják fogadni.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.