Kegyetlen bosszú vezérelhette az rákospalotai gyújtogatót

Kegyetlen bosszú vezérelhette az rákospalotai gyújtogatót

unoka
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 24. 14:50
Bors

Kiderült, kegyetlen bosszú vezérelhette a férfit, aki a 60 éves házaspárra és 12 éves unokájukra rágyújtotta az újpalotai házukat hétfőn hajnalban. Mint azt a Bors megírta, a nagyszülőknek nem sikerült kijutniuk, Gyuri bácsi az utolsó erejével azonban még kimenekítette a tetőre imádott unokáját, Balázskát.

A férfit és a nagyszülőket az előkerti részen élő főnökeik, a mindenki által tisztelt vállalkozók, Elemér és Anikó fogadta be, akiknek egy kikötésük volt: dolgozóik ne igyanak. Ezt Ilonka és Gyurka teljes mértékben teljesítette, nem úgy András, aki az utóbbi hetekben egyre lejjebb csúszott a lejtőn: folyamatosan részeg volt, már a munkáját sem tudta ellátni, és egyre többször fenyegette meg a vele lakó nagyszülőket. A gyilkosság előtti napon a sokat tűrő Eleméréknél is betelt a pohár: mikor András ismét részegen, egy tál süteménnyel jelent meg a ház előtt, kifizette és kiadta a munkása útját, és csak azt engedélyezte, hogy a hideg miatt aznap még ott aludjon.

András ezért kegyetlen bosszút forralt: először késsel esett neki Ilonkának, majd egy éghető anyaggal felgyújtotta a házat. Ilonka akkor még fel tudta hívna a tulajt, aki megpróbálta kimenteni a családot, de hiába, a tűz akkora volt, hogy nem tudta kihozni a párt, hiába tépte fel az ajtót, a kiáramló hő hatalmasat lökött rajta.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.