Kalácsból készült mákos guba kényeztet nagyböjt idején

Kalácsból készült mákos guba kényeztet nagyböjt idején

tök
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 20. 13:00
Elkezdődött a nagyböjt, így a római katolikus keresztények egészen húsvétig nem fogyaszthatnak húsételeket péntekenként, míg a keleti egyház híveinek a tejtermékektől és a tojástól is tartózkodniuk kell. A Bors ezúttal böjti ételeket gyűjtött össze.
Kóré Károly

Nokedlivel jó a tojáspörkölt

Michels Antal római katolikus pap régebben szakácsként dolgozott. Előkelő helyeken is megfordult karrierje során, többek között még magának Kádár Jánosnak is volt szerencséje ételt készíteni. A nagyböjttel kapcsolatban a Borsnak elmondta: a negyven napos időszak a bűnbánatról szól.

A hívek ilyenkor elcsendesednek és átgondolják az életüket, valamint nem vesznek részt nagyobb mulatságokon

– magyarázta az áldozópap, majd az egyik kedvenc böjti ételének receptjét is megosztotta velünk.

– Főzzünk keményre néhány darab tojást, majd karikázzuk fel. A szokásos módon készítsünk pörköltalapot. Egy-két fej vöröshagymát vágjunk apróra, és kevés olajon pirítsuk üvegesre, sózzuk, borsozzuk, és szórjunk rá köménymagot. Reszelhetünk rá egy gerezd fokhagymát, majd lazán forgassuk bele a tojásokat. A végén tegyünk rá tejfölt – részletezte Antal atya, aki ezt az ételt leginkább nokedlivel kedveli.

A görögkatolikusok tejtermékeket és tojást sem ehetnek a böjti napokon. A pap számukra a hasonló módon elkészített gombapörköltet javasolja kenyérrel.

Gyorsan elkészül a borsóleves

Kiváló böjti étel borsóleves! Egy-két darab sárgarépát vágjunk kockákra, és kevés olajon kezdjük pirítani. Öntsük fel vízzel, majd tegyünk bele kockákra vágott zellergumót és fehérrépát, illetve egy fej egész hagymát. Tegyük bele a zöldborsót, és ha a zöldségek megpuhultak, egészítsük ki fokhagymás, pirospaprikás rántással.

Deák Sándor séf számára mindig is kihívást jelentett a vegetáriánus ételek kiötlése. Most éppen egy sütőtökből készült recepttel rukkolt elő.

– A sütőtököt egy nagyon éles késsel pucoljuk meg, vágjuk ketté, és egy kanál segítségével távolítsuk el a magokat. A zöldséget vágjuk kockára, majd egy serpenyőben kevés olajon kezdjük alacsony hőmérsékleten sütni. Sózzuk, borsozzuk, és ha kedveljük a csípős ízeket, szúrjunk rá szárított csilipaprikát. Öntsünk rá egy nagyon kevés vizet, és amikor már megpuhult, bolondítsuk meg egy evőkanál mézzel. Egy kicsit még pirítsuk, és már fogyaszthatjuk is – mondta a konyhaművész.

Gyümölcsök dobják fel a gubát

Nagy Gergely szerint semmi sem lehet finomabb egy jól elkészített mákos gubánál. A miskolci szakács tudja, a legtöbben kifliből készítik, de ő inkább az eleve édes kalácsot javasolja.

– A péksüteményt vágjuk kisebb darabokra, és vajon pirítsuk meg egy kevés cukorral. Várjuk meg míg kihűl, majd keverjük össze a cukrozott darált mákkal, reszeljünk rá narancshéjat, és egészítsük ki kandírozott és aszalt gyümölcsökkel. Jól keverjük össze, és az egészet borítsuk egy kivajazott tepsibe. Néhány darab tojást válasszunk ketté, a sárgáját cukorral és vaníliás cukorral verjük fel a fehéredésig, majd keverjük össze langyos tejjel. Öntsük a tepsibe, végül a cukorral kemény habbá vert tojásfehérjét simítsuk el a tetején. Ha szeretjük, a hab alá baracklekvárt is kenhetünk – mondta Gergely.

Tipp: A mák megosztó étel! Aki nem kedveli, ugyanezen szisztéma alapján készíthet diós, esetleg mogyorós gubát is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.