Aktuális

Gulyás Gergely: Magyarország a jól védekező államok közé tartozik

MTI

Létrehozva: 2020.11.17.

Magyarország a jól védekező államok közé tartozik - mondta Gulyás Gergely a Magyar Nemzet keddi számában megjelent interjúban. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette, hogy az elhunytak száma egymillió lakosra vetítve Magyarországon 317, az Európai Unióban 481.

Leszögezte: a magyar állam felelőssége abban áll, hogy az elérhető legmagasabb színvonalú egészségügyi ellátást biztosítsa a fertőzötteknek, és ehhez minden szükséges lépést megtettek, felkészítették az egészségügyet a járvány második hullámára. "Jelenleg a magyar egészségügy képes a vírust kontroll alatt tartani, bármilyen gyorsan terjedjen is" - fogalmazott.

Kitért arra: a koronavírus-járvány az egész világon nagyobb visszaesést fog okozni, mint a 2008-as világgazdasági válság.

"Nem készültünk válságra, de most javunkra válik, hogy míg a baloldal alatt tömeges volt a munkanélküliség, addig mi a lehető legtöbb embernek adtunk munkát, és ezért mintegy 900 ezerrel dolgoznak többen a koronavírus-járvány időszakában, mint a baloldal kormányzása alatt. Most, amikor nehéz időket élünk, azért vagyunk hitelképesek a nemzetközi pénzpiacon, mert a kormányzásunk első tíz évében közel húsz százalékkal csökkentettük az államadósságot. Ebből most sajnos sok el fog veszni. De azért van miből veszíteni, mert az elmúlt tíz évben a magyar költségvetési gazdálkodás példás és fegyelmezett volt. A jó években felkészültünk a nehéz évekre" - mondta Gulyás Gergely.

Az Európai Unióban folyó jogállamisági vitával kapcsolatos kérdésre válaszolva a miniszter leszögezte: nem jogállamisági vita van, hanem az Európai Unió meg akarja teremteni a magyar belpolitikába való beavatkozás jogát. Mint mondta, Brüsszel általános beavatkozási jogot akar magának a neki nem szimpatikus politikát folytató tagállamok belpolitikájába.

"De Brüsszel addig nem Moszkva, amíg erre nincs lehetősége. Nem jogállamisági kérdés, hogy a magyarok szabadon dönthetnek-e arról, kivel akarnak együtt élni, hanem annak a kérdése, hogy Budapesten vagy Brüsszelben kormányozzák-e ezt az országot. Van már jogállamisági eljárás a lisszaboni szerződésben, az úgynevezett hetes cikkely szerinti eljárás. Ha valaki ettől eltérő, új eljárást akar, akkor ahhoz szerződést kell módosítani. A jogállamot nem lehet a jogállam lábbal tiprásával szolgálni. Márpedig az unió most - a jogállamiságra hivatkozva - lábbal tiporja a lisszaboni szerződést" - mondta.

Az amerikai elnökválasztást érintő kérdésre Gulyás Gergely közölte: Magyarország az Egyesült Államok szövetségese a NATO-ban, ezért szövetségesi kötelezettségük együtt dolgozni azzal az elnökkel, aki egy választáson a választópolgárok bizalmát megszerzi. Ugyanakkor kitért arra: az új demokrata adminisztrációnak értékelnie kell az elmúlt évtizedek amerikai külpolitikájának következményeit, "ugyanis az USA tekintélye Közép-Európában Donald Trump elnök hivatalba lépéséig sokat kopott, mert nem adták meg azt a tiszteletet e térség demokratikusan választott kormányainak, amit mi mindig megadtunk nekik".

Megjegyezte: ha Magyarországon hasonlóan bonyolítottak volna le egy választást, mint ahogyan az most az Egyesült Államokban történt, "akkor azok lettek volna a leghangosabb kritikusaink, akik az ezúttal győztes Demokrata Párthoz tartoznak".

"A demokráciaexportnak tehát nemcsak az a veszélye, hogy arrafelé is irányult - mint például Közép-Európába -, ahol fejlett demokráciák működnek, ezért semmi szükség nem volt rá, hanem az is, hogy úgy tűnik, túl kevés maradt belőle odahaza" - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Nemzetnek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713534614
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713534614
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144561_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kik állnak Magyar Péter mögött? Itt a lista azokról, akik támogatják a baloldal legújabb reménységét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713534614
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713534614
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713534614
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot