Aktuális

Gombelem szivárgott a pacsai kislány gyomrában

Bors

Létrehozva: 2018.11.07.

Kis híján az éle­tébe került egy másfél éves pacsai kislánynak, hogy lenyelt egy gombelemet. A Zala megyei településen élő család legkisebb tagja egy pillanat alatt felmászott a székre, onnan pedig az asztalra, ahol a miniatűr elemek is voltak. Mire az édesanyja feleszmélt, már csak az egyiket tudta kiszedni a szájából.

– Néhány hó­nap­pal ezelőtt ol­vastam egy kétéves kisfiú történetét, aki meghalt, miután a kórházba került. Akkor még nem tudták, mi okozta a halálát, a boncolásnál derült ki, hogy lenyelt egy gombelemet, amit az egyik játékából szedett ki.

A szülei észre sem vették, így nem tudtak segíteni rajta – írta közösségi oldalán Hajnalka.

A fiatal anyukának beugrott a korábban olvasott történet, ezért azonnal vitte is a gyermekét a kórházba, végül a lenyeléstől számított öt órán belül sikerült kiszedni a savtól a gyomrában már bugyogó elemet. Az altatás mellett endoszkópos módszert alkalmaztak, műtétre szerencsére nem volt szükség.

– A beavat­kozás után azt mondták, hogy kritikus állapotban volt, de szerencsések voltunk, mert semmit nem sértett meg az oldódó elem, a nyálkahártya is ép maradt. A kislányom a beavatkozás előtt tíz perccel még rohangált, semmi észrevehető jele nem volt, hogy pár óra múlva akár végzetes is lehetett volna a benne lévő elem – zárta sorait Hajnalka, aki a Borsnak elmondta, nagyon megviselték a családot a történtek, de már jobban vannak.

A lenyelt elem óriási veszélyt jelent, mert könnyen szétmarhatja a beleket.

– Ha felmerül a gyanú, hogy gyermeke ilyeneket lenyelt, ne holnap, hanem azonnal forduljon orvoshoz! – üzeni dr. Novák Hunor.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716615
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085750_auto_resized.png
metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716615
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716615
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét