Aktuális

Gödi fulladás: Volt menyasszonya vette védelmébe a párját gyászoló Leventét – Nem volt merev részeg!

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.08.27.

Barátai nem merik egy percre sem magára hagyni a Duna gödi szakaszánál kimentett Leventét, akinek párja vízbe fulladt, miután beborultak csónakjukkal a folyóba. A 37 éves férfi magát hibáztatja, ismerősei attól tartanak, hogy öngyilkos lesz.

Másképp emlékszik Levente arra, hogy ki mentette ki a Duna gödi szakaszárból, miután egy gumicsónakból párjával együtt beleesett a folyóba. Dietz Gusztáv ketrecharcos, Laky Zsuzsi szépségkirálynő férje Facebook-posztban számolt be arról, hogy húzta ki a partra, de Levi párján, Szabinán már nem tudott segíteni. A 22 éves lány holtteste csak másnap került elő.

Az egykori menyasszony megkereste lapunkat

Levente egykori menyasszonya a bejegyzés elolvasása után kereste fel szerkesztőségünket, hogy elmondhassa a saját álláspontját. A hölgy annak ellenére jó viszonyt ápol Leventével, hogy évekkel ezelőtt szakítottak. Ez annyira igaz, hogy a nyaralásra is együtt mentek.

Mindenképpen szeretnénk megköszönni az életmentést annak, aki Levit kihúzta a folyóból. Levi úgy emlékszik, hogy egy nő tette, de ebben nem lehetünk biztosak. Nem szeretnénk a harcművészt meghazudtolni, de több állítását is sértőnek és igazságtalannak tartjuk!– mondta a közeli barát.

Máshogy történt?

– Amikor Levi és Szabina elmentek csónakázni, mi a táborhelyünkön maradtunk. Való igaz, hogy a barátunk ivott, de biztosan nem volt merev részeg, hiszen akkor nem lett volna képes több száz métert evezni a Duna folyásirányával szemben. Hozzánk két idegen férfi jött oda, hogy baj van, mi pedig azonnal keresni kezdtük Szabinát a parton. Abban bíztunk, hogy megkapaszkodott valamiben, vagy kimászott a szárazföldre. Levi tényleg sokkot kapott, de aztán beült egy csónakba, hogy a kedvesét keresse! – mondta a volt menyasszony, és kifejtette: Dietz ugyan láthatott Szabina keresése idején mulatozó fiatalokat, de ők nem a társaságukhoz tartoztak.

– Amikor másnap reggel a rendőrök felhívták Levit, hogy megtalálták Szabinát, neki kellett odamennie, hogy azonosítsa a holttestet. Éppen a szigeten pihent egy pszichiáter a családjával, ő próbált Levinek segíteni, és szintén ő javasolta, hogy egy darabig ne hagyjuk egyedül. Most ideiglenesen nálam lakik, és többször is utalt rá, hogy öngyilkos lesz. Nem merem hazaengedni, hiszen ott Szabina ruhái várnák az üres lakásban – fejezte be Levente barátja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711690512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711690512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711690512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten