Aktuális

Felfoghatatlan: Míg a kismama a szült, leégett a nyolcgyermekes szabolcsi család háza

Kóré Károly

Létrehozva: 2020.10.27.

Megszületett a Lukács család nyolcadik gyermeke, Emír, másnap pedig porig égett a házuk Milotán, nincs hova hazavinni a csecsemőt. Lukácsék földönfutókká lettek, de Szilárd, az apa nem adja fel: hisz benne, hogy talpraállnak.

Forrás: Katasztrófavédelem

A Milotán élő Lukácsékkal szombaton még madarat lehetett volna fogatni. Az egész család a kis Emír világrajövetelét várta, helyükre kerültek az új bútorok, a gyerekek pedig már a feladatokat is leosztották egymás között, hogy ki miben fog segíteni az újszülött testvérük körül. Anikó és Szilárd nyolcadik gyermeke szombaton világra is jött, a vallásos szülők – akiknek mindig is nagy vágyuk volt, hogy nagycsaládban élhessenek –, alig várták, hogy a picit hazavihessék Szabolcs-Szatmár Bereg megyei otthonukba.

Az apa még nem látta a kis Emírt

Lukácsék sosem éltek nagylábon, de nem is nélkülöztek. A családfő a helyi önkormányzat megbecsült közmunkása, élettársa pedig szerettei nélkülözhetetlen támasza. Eddig három lányt és négy fiút neveltek, a legnagyobb gyermekük 15, a legkisebb 3 éves.

Anikó szombaton jelezte, hogy elérkezett az idő, de némi probléma is fellépett. Végtagjai és szája ugyanis lebénult, alig bírta azokat mozgatni. A leendő nagypapa az autóba segítette gyermekét, és meg sem álltak a kórházig. Csupán a bejáratig kísérte a vajúdó kismamát, hiszen a járványhelyzetre való tekintettel általános látogatási tilalom érvényes a hazai egészségügyi intézményekben.

Az orvosok közölték, hogy azonnali császármetszésre van szükség. Kiderült, hogy a párom nehézségeit magnéziumhiány okozta, amit szerencsére könnyen kezeltek – mondta a Borsnak Szilárd, aki a szülés óta csak telefonon tudott beszélni élete szerelmével, a picit még nem láthatta.

Végignézte, ahogyan kiég az otthonuk

Ám ez mit sem változtatott a boldogságán, hiszen tudta, néhány nappal később mindannyian együtt lesznek. Vasárnap is éppen azért ment át a gyerekekkel a néhány házzal arrébb lakó testvéréhez, hogy biztosítsa róla: minden a legnagyobb rendben. Ott érte élete legborzalmasabb híre.

Az egyik szomszéd átszaladt, hogy figyelmeztessen, füst ömlik a konyhánkból. Mire hazaértem, már lángokban állt a házunk. Már nem tudtunk bemenni, hogy legalább a gázpalackot kihúzzuk a kárenyhítés érdekében. Az otthonunk tíz perc alatt vált semmivé, a tűzoltók pedig bő háromnegyed óra alatt értek ki – mondta el a családfő elcsukló hangon.

Fogalma sincs, hogyan mondja el

A férfi a hét gyerekkel rokonoknál húzta meg magát.

Egyelőre az anyósomék fogadtak be bennünket. Az ő házuk csupán egyetlen szobából áll, így tulajdonképpen egy ágyon osztozunk egymás hegyén-hátán. Nekünk négy kényelmes szobánk, konyhánk és fürdőszobánk volt. Egyelőre csak gondolkodom rajta, hogyan mondjam el gyermekeim édesanyjának, hogy mindenünk odaveszett. Egyedül Isten segítségében bízhatunk, de tudom, hogy talpra fogunk állni. Hiszek benne, és mindent meg fogok tenni a családomért, mert ôk nekem a legfontosabbak! – fogadta meg Szilárd.

Az önkormányzat felajánlotta segítségét, Lukácséknak most minden támogatás jól jön. Egyelőre ruhájuk sincs, csak az, ami a katasztrófa napján rajtuk volt. Az elsődleges vizsgálatok szerint a tüzet elektromos zárlat okozta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701613
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701613
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!