Aktuális

Eucharisztikus Kongresszus: így zárul a programsorozat, ezekre a lezárásokra számítson

Bors

Létrehozva: 2021.09.10.

Eljött az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus fináléjának ideje, mutatjuk mikor merre érdemes menni. És merre nem.

Az egy hetes ünnepség alatt Budapestre figyelt a világ, ahol kelet és nyugat keresztény egyházai és öt kontinens hívei találkoztak.

Bővelkedik programokban a NEK utolsó három napja is, amelynek záróakkordjaként, vasárnap délelőtt Ferenc pápa celebrál szentmisét a Hősök terén. A Metropol összefoglalta a legfontosabb programokat és tudnivalókat a pénteki, szombati és vasárnapi napra. Tegye el a Metropolt, és vigye magával, hogy kéznél legyen a hétvégi programkeresésnél!

PÉNTEK, Szeptember 10.

HUNGEXPO

Budapest, X. Albertirsai út 10. (a programokhoz regisztráció kötelező)

Szeptember 10-én, pénteken véget érnek a NEK Hungexpo-programjai, többek között Prága és Szöul érseke, valamint egy magyar származású Római egyetemen oktató atya mellett Áder János köztársasági elnök és a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust előkészítő társadalmi bizottság elnöke tanúságtételével. (Előzetes regisztrációval)

08.45. Reggeli ima

09.30 Dominik Duka bíboros katekézise

10.30 Áder János, Magyarország köztársasági elnökének tanúságtétele

11.30 Szentmise

14.30 Fakultációk

SZÉLL KÁLMÁN TÉRI MISSZIÓS SZÍNPAD

15.00 Eucharist zenekar

16.00 Kaláka koncert, gyermekműsor

17.00 Kaláka koncert, megzenésített istenes versek

18.00 Dramatizált Biblia

19.00 Sándor Csaba és a Lelkes Fiatalok tanúságtételei

20.00 Eucharist zenekar koncert

ÖRS VEZÉR TÉRI MISSZIÓS SZÍNPAD

15.00. Csiszér László és a Szent András Evangelizációs Iskola

16.00 Flach Ferenc koncertje

17.00 Makám együttes, istenes énekek

18.00 Golgota gospel kórus

19.00 Csókay András idegsebész előadása életéről, Küldetéséről

19.30 Varga László megyéspüspök tanúságtétele

20.00 Csiszér László és az Új Jeruzsálem Közösség missziós estje

ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET PLÉBÁNIATEMPLOM

Budapest, VII. Rózsák tere 8. 19.00 Snétberger Ferenc gitárművész szólókoncertje

PAPP LÁSZLÓ SPORTARÉNA

19.00 Ákos koncert és Forráspont Ifjúsági Est (Ákos, Forráspont Band, 4 Akkord Show Kórus)

SZOMBAT, szeptember 11.

MARGITSZIGET

A szombati NEK-napon 10-15 óráig a Margitszigetre a Víztoronyhoz várják a családokat, ide regisztráció nem szükséges, minden program nyitott, a NEK szervezői valamennyi korosztályt hívnak és várnak. Az esemény a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által életre hívott Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) rendezvénysorozatának a programja. Két színpadon beszélgetésekkel, zenével, ismert előadókkal várják a családokat. Fellépnek: Szalóki Ági, Berecz András, Debreceni Hajdú Táncegyüttes, Misztrál együttes, Lackfi János, Oberfrank Pál, Hodász András atya, Mező Mihály (Magna Cum Laude), Sillye Jenő. A családi nap fénypontja a Szent István, Rex Hungarorum című zenés bábdarab bemutatása lesz, amely a gyermekeket elvarázsolva mesél első magyar királyunk életének fontos állomásairól.

KOSSUTH TÉR

17.00 Szabadtéri mise, amelyet Erdő Péter bíboros főcelebrál

A mise előtt kulturális program: Dolhai Attila és lánya, Luca, Ress Hajnalka a Magyar Honvédség Központi Zenekara kíséretében.

A mise után indul az eucharisztikus gyertyás körmenet az Andrássy úton át a Hősök terére, ahol várhatóan 21 órakor, főpásztori áldással ér véget a program.

SZENT ISTVÁN TÉRI SZÍNPAD

10.00 Eucharisztiával a démoni erők ellen (Csókay András, Nagy László)

11.15 Encuentros Együttes

11:45 Kazetta - A katolikus zene, mint könnyűzenei műfaj

11:30 Flaska Banda – népzene és néptánc bemutató

13:40 Bizáncból küldetett - Kristofori Ferenc monooperája

14:30 Magyar pásztor- és vadászkutyafajták bemutatása

VASÁRNAP, szeptember 12.

HŐSÖK TERE

9.30 Miklósa Erika, Tóth Gabi, Szikora Róbert fellépései

11.30 Stacio Orbis ünnepi zárómise, amelyet Ferenc pápa celebrál

A zenei szolgálatot a Magyar Állami Opera ének és zenekara, valamint a magyar katolikus egyházi énekkarok több mint kétezer fős egyesített kórusa végzik.

Orbán Viktorral és Áder Jánossal is találkozik a pápa

Ferenc pápa vasárnap reggel nyolc óra előtt érkezik meg a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A hivatalos köszöntők után a katolikus egyházfő találkozik Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd a püspökökkel a Szépművészeti Múzeumban. Ezután 10 órától fogadja a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának képviselőit és a zsidó közösségek képviselőit. A Szentatya mindkét rendezvényen beszédet mond. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséje 11.30-kor kezdődik a Hősök terén, amelyet Ferenc pápa celebrál. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 14.30-tól búcsúceremónia lesz, majd a katolikus egyházfő indul tovább Pozsonyba.

Fontos tudni a pápai szentmise alatt

• Az eseményen csak a korábban regisztráltak vehetnek részt.

• A Hősök terén szeptember 12-én reggel 6 órakor nyílnak meg a kapuk a belépéshez. A felvezető program 9 órakor kezdődik.

• A Szentatya fél 11-kor a pápamobilon üdvözli a híveket. A szentmise fél 12-kor perckor kezdődik.

• A rendezvény miatt mindenki gondoskodj enni- és innivalóról!

• Ülőhelyek nem lesznek, ezért akinek szüksége lehet rá, hozzon saját, kisméretű összecsukható széket!

• Valamennyi szektorhoz tartozik mellékhelyiség.

• Kivetítők és hangszórók segítségével az oltártól távolabb elhelyezkedők számára is jól követhető lesz a liturgia.

• A szentmisék szövegének magyar nyelvű fordítása az FM 96,4 frekvencián folyamatosan követhető, így az fülhallgatóval kisrádión és okostelefonon hallgatható lesz.

Se maszk, se védettségi nem kell

Az ország hatékony járványügyi védekezése és a sikeres oltási program eredményeképp szabadon ünnepelhetnek a szentmisén egybegyűltek. Maszkot nem kötelező hordani, és védettségi igazolvány sem szükséges az esemény látogatásához. A szervezők biztonsági okokból a bejáratoknál kézfertőtlenítőket helyeznek el.

Forgalmi változások az Eucharisztikus Kongresszus miatt

A hétvégi 52. Nemzetközi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kapcsán forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk az autósoknak, így programokra érdemes gyalog vagy tömegközlekedéssel érkezni.

Lezárják:

  1. Pénteken 22 órától hétfőn 6 óráig az Állatkerti körutat a Gundel Károly út és a Hermina út között, a Gundel Károly utat, a Benczúr utcát és a Városligeti fasor szervizútját a Bajza utca és a Dózsa György út között, a Délibáb utcát, a Lendvay utcát a Rippl Rónai utca és a Dózsa György út között
  2. Pénteken 18 órától hétfőn 6 óráig a Szinyei Merse Pál utcát, az Eötvös utcát az Aradi utca és a Szófia utca között, a Csengery utcát a Szófia utca és az Andrássy út között, a Szív utcát a Németh László utca és az Aradi utca között, a Szinyei Merse Pál utcát az Andrássy út és az Aradi utca között, a Felsőerdősor utcát az Andrássy út és a Benczúr utca között. A Vörösmarty utca, az Izabella utca és a Rózsa utca szakaszait a Szófia utca és Aradi utca közötti.
  3. Péntek éjféltől vasárnap 6 óráig a Kossuth Lajos teret és annak környét
  4. Vasárnap este 8 órától hétfőn 6 óráig az Andrássy utat az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között.
  5. Vasárnap felvonulás indul a Hősök terétől az Andrássy út–József Attila utca–Széchenyi István tér–Akadémia utca útvonalon a Kossuth Lajos térig. A keresztező utcákban lezárások kell készülni.

Tömegközlekedéssel gyorsabb

A BKK az egyházi esemény ideje alatt sűrítette járatait, így a gyakrabban járnak az 1-es és a 4-6-os villamosok, a 7E busz, az M1-es, az M2-es és az M4-es metrók, illetve az M3-as metrópótló autóbuszok. Több járat az Eucharisztikus Kongresszus helyszínei miatt módosított útvonalon közlekedik.

Caramel szimfonikus koncert a Margitszigeten

Szombaton 20 órától kezdődik Molnár Ferenc Caramel szimfonikus gálakoncertje a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Az lnekes évről évre egyre komolyabb produkciókkal kápráztatja el a közönséget, ez most sem lesz máshogy. A színpadon régi és új dalokat és duetteket is elő fog adni, a Liszt Ferenc-díjas zeneszerző Zsoldos Béla által áthangszerelt formában, szimfonikus hangzásvilággal.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713565510
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138898_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyermekei is meggyűlölhetik Meghan Markle-t döntései miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713565510
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713565510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713565510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól