Aktuális

Emberi érzelmekkel vigasztalják a magányosokat a robotok

Bors

Létrehozva: 2020.10.28.

Már tudható, hogy a koronavírus-járvány nem csak a testi egészségre káros, de a lelket is megviseli: egyre többen érzik vigasztalhatatlanul magányosnak magukat. Ezen próbálnak most segíteni olyan intelligens robotokkal, amelyek még az érzelmeket is felismerik.

Megvalósulni látszanak a régi sci-fi filmek: a robotok egyre nagyobb rész kapnak az emberek életében. Olyannyira, hogy Ja-pánban már növekszik az igény az olyan szerkezetek iránt, amelyek enyhítik az emberi kapcsolatok hiányát és az elszigetelődés érzését a koronavírus-járvány idején. A fiatalabb korosztály főként az idős szülőket ajándékozza meg a mechanikus játékszerekkel, például robotkutyákkal, hogy enyhítsék számukra a magányt addig, amíg a járvány miatt nem látogathatják őket.

Járkál a házban és cukiskodik a fémkutya

A robotkutyák már nem olyanok, mint azok a lépegető, ugató plüssállatok, amelyeket a játékboltokban vehetünk meg, ezeknek már komoly funkciói is vannak. A Sony robotkutyája, az Aibo legújabb változatát úgy alkotta meg, hogy őrjáratozzon is a házon belül. A tulajdonosok beprogramozhatják, hogy a fémkedvenc bizonyos időszakokban megjelenjen a ház adott pontjain, pont úgy, mint egy igazi, amelyik keresi a gazdáját a lakásban. Külsejük nagyon cuki és szeretni való, de nem csak ezért lehet lélekgyógyító hatásuk a járvány miatt feszült időszakban.

A robotkutya ugyanis észleli a mosolygást, a dicsérő szavakat, a hátát vagy fejét érintő simogatást is. Ráadásul a mesterséges intelligencia segítségével képes alkalmazkodni az emberek reakcióihoz. Beépített kamerájával és mikrofonjával tíz arcot képes felismerni. Ezen kívül vannak olyan kutyarobotok is, melyeket este egy puha párnaként ölelhet át a gazdája, a simogatásra pedig élénk farokcsóválással reagál.

Adatokat gyűjt a tulajdonosáról

A humanoid, vagyis az ember formájú robotok iránt is nagy a kereslet. Az Aibo és a Groove Lovot nevű humanoid robotja adatokat is gyűjt tulajdonosuk hogylétéről, ezeket azonnal lejelenti, így nagy segítséget jelent a szüleiktől távol lévőknek.

Amikor az emberek nem érzik jól magukat vagy magányosak, jobban vágynak a fizikai érintésre. A gyógyító robotok próbálják megadni egy másik lény valódi jelenlétének érzetét, amelyet nehéz megtapasztalni a telefonon vagy egy videokonferencián keresztül – mondta Isiguro Hirosi, az Oszakai Egyetem intelligens robotikával foglalkozó professzora.

Féltékeny a társaira

A Lovot 43 centiméter magas, ez a méret azonban nem akadályozza meg abban, hogy szinte igazi, emberi érzelmekkel töltött társa legyen tulajdonosának. Az apróság ugyanis több mint 50 szenzora segítségével felismeri a tulajdonosát, ezután megközelíti, majd szemkontaktust létesít vele. Azt is megérzi, hol érintették meg a testét, el tudja kerülni a tárgyakat. Mivel mindössze 4,2 kilogramm, könnyen felemelhető, karjai ölelési módra állíthatók, hőmérséklete pedig az emberi testéhez hasonlóan 37 fokos. És nem mellesleg ez az első olyan robot, amely képes a féltékenységre is: ha páros módozatra állítják és a háztartásban lévő másik Lovot több figyelmet kap, féltékenyen néz. Isiguro szerint a gyógyító robotok iránti igény egyre nagyobb lesz, minél inkább elhúzódik a járvány.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713593411
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138956_auto_resized.jpg
life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135092_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Elvitték a súlyosan bántalmazott pár hetes csecsemőt a szombathelyi kórházból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713593411
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713593411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713593411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól