Aktuális

Életet adott babájának, majd koronavírusban meghalt a 29 éves Adri

Kóré Károly

Létrehozva: 2020.12.16.

Mint arról <a href="https://www.borsonline.hu/aktualis/felfoghatatlan-fajdalom-sosem-szorithatta-magahoz-kisfiat-a-29-eves-magyar-edesanya-koronavirusban-meghalt/217564" target="_blank">korábban beszámoltunk</a>, császármetszéssel hozta világra koraszülött gyermekét, majd nem sokkal később elhunyt egy dunántúli édesanya. Adri és férje három évvel ezelőtt kötött házasságot, és boldogan tervezték a jövőt. A járvány most azonban mindent sötétbe borított.

Forrás: Shutterstock

A kismama veszélyeztetett terhesként került kórházba, élete párja pedig naponta látogatta őt. Igyekezett megnyugtatni, hogy minden rendben lesz, és maguk mögött hagyhatják a nehéz időszakot. A kisfiút a szülészek januárra írták ki.

Két hétig küzdöttek az életéért

Adrit már két hónapja ápolták, amikor az asszony gyanús tüneteket észlelt magán. Egyre rosszabbul lett, majd elvégezték rajta a koronavírustesztet. Kiderült, hogy tisztázatlan körülmények között elkapta a rettegett kórokozót. Az állapota rohamosan romlani kezdett, majd válságossá vált. Az orvosok megállapították, hogy

a babát csak úgy menthetik meg, ha a kismamán azonnal elvégzik a császármetszést. 

A műtét sikeres volt, Adrit azonban lélegeztetőgépre kellett kötni. Két hétig küzdöttek az életéért, végül a szervezetét legyőzte a Covid-19. Mindössze 29 éves volt.

Januárban már hazaviheti fiát

A gyermek a terhesség 31. hetében több mint 1300 grammal született. Mivel koraszülöttnek számított, inkubátorba tették. Születnek gyerekek ennél jóval kisebb testtömeggel is, és egyre ritkábban fordul elő, hogy az esetükben előre nem látható komplikációk lépnek fel, amíg megerősödnek annyira, hogy végre kivehessék őket az inkubátorból. Ha minden jól megy, édesapja januárban már hazaviheti pici fiát.

Sok erőt kíván sorstársának

Nyáron az egész országot megrázta a Bronz család tragédiája. Egy kelenföldi toronyház 14. emeéletéről kiugrott egy öngyilkos férfi, aki éppen a kapun kilépő Erzsébetre zuhant. Mindketten azonnal meghaltak, a családanya férje a következő pillanatban érkezett. Édesanyjuk halálát a házaspár két kisgyermeke is végignézte. A gyászoló férj, Bronz Gábor sok erőt kíván sorstársának, Róbertnek. – A legfontosabb, hogy tudni kell elfogadni a segítséget. Én is rengeteg helyről kaptam támogatást, ez bizonyára az ő esetében sem lesz másképp. Az agyban meg kell nyomni a kapcsolót, hogy tudatosuljon bennünk, hogy sajnos áldozattá váltunk, és segítségre szorulunk - mondta a Borsnak Gábor.

Most ünnepelte volna a születésnapját

A család fájdalmát mélyíti, hogy az anya a napokban ünnepelte volna a születésnapját.

– Drága Nyuszikám... ma lennél 30 éves...

Sajnos te nem láthatod már ezt a csodás kisfiút, akit neked köszönhetek,

de ígérem, hogy a lehető legjobb apukája leszek, igyekszem mindent úgy csinálni, ahogy azt együtt csináltuk volna. Mindig emlékezni fogunk rád. Szeretünk. Vigyázz ránk odafentről – írta a gyászoló férj a Facebookon.

Róbert hirtelen magára maradt a kisfiával. Mielőtt hazaviszi gyermekét a kórházból, ki kell alakítania a megfelelő körülményeket a megváltozott helyzetben. Jól fizető szakmával rendelkezik, de kérdés, mikor mehet vissza dolgozni. Felmerült, hogy nem ő megy gyesre a babával, hanem megkeresik a jogi lehetőséget arra, hogy ezt az egyik közeli családtag tegye meg helyette. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713525912
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713525912
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138672_auto_resized.jpg
vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135370_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713525912
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131328_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. április 15-21.: a növő Hold ápol és táplál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713525912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor