Már egy héten belül jelentkeznek a cukormentes étrend első pozitív hatásai – magyarázza a Daily Mail Australiának egy személyi edző –, ugyanakkor a cukormegvonás negatív hatásairól sem kertel, ugyanis azok is lesznek. Mindezeket latba vetve azonban a Sydney-ben élő Rachael Attard vallja: jót teszünk a szervezetünknek, ha letesszük a cukros étkeket és italokat.
Tisztább bőr
A legelső, amit tapasztalhatunk, ha lemondunk a cukorról, hogy sokkal szebb, simább lesz a bőrünk – magyarázza Attard. A nagy mennyiségű cukor ugyanis kvázi gyulladásos állapotot idéz elő a bőrben.
A cukor elhagyása a szervezetünkben található kollagént is erősebbé teszi, aminek köszönhetően eltűnnek az apró ráncocskák, vonalak a bőrünkről – azaz sokkal simább lesz.
Stabilabb energiaraktár
Noha a nagy mennyiségű cukorbevitel hirtelen energialöketet jelent, ez megbosszulja magát – miután ugyanis kiürül, energia-mélypontra kerülünk. A személyi edző szerint csakis jót teszünk a szervezetünkkel, ha ettől a hullámzástól megszabadulunk, és egy stabil energiaszintre állunk át.
Kisebb zsírpárnák
A kisebb cukorbevitel egyik legnagyszerűbb hatása, hogy eltűnnek a zsírpárnácskák – főleg a hasi régióból. Ki ne örülne ennek?
Egy tanulmány szerint önmagában a cukor elhagyása 30 nap alatt 2-9 kilogram fogyást jelent – magyarázza Rachael Attard.
Kisebb lesz az esélye a betegségeknek
Egész konkrétan a diabétesz valamint a szívbetegségek kialakulásának az esélyét csökkenthetjük jelentősen – ami már önmagában egy jelentős tétel a plusz oldalon.
Természetesen – mint minden leszokás esetén – a cukormentes, vagy legalábbis jelentősen kevesebb cukrot tartalmazó étrendre átálláskor is lehetnek negatív hatások. Pszichikai és fizikai mellékhatásokat is tapasztalhatunk: kevésbé leszünk törelmesek és kevésbé tudunk majd koncentrálni az első időkben. Emellett hasonló fizikai tüneteket élhetünk át, mint amikor például a cigit letesszük: fáradtségra, szédülésre, fejfájásra is lehet számítani.
A hangulatunkban is lesznek változások: noha végül sokkal kiegyensúlyozottabbak és boldogabbak leszünk, mint cukorral, az első hetekben nem így fogjuk érezni.
– Cukor nélkül a szervezetnek nem lesz meg a megszokott dopamin- és szerotoninforrása, ami kihat majd a hangulatunkra – magyarázza az ausztrál fitneszguru.
És természetesen – az első két-három hétben – rendkívül vágyakozunk majd a cukor után. Ennek ellenére megéri belevágni.
Noha a cukormentesség mindenkire máshogy és más ütemben hat, Rachael Attard nagyjából felvázolta, mikor mire számíthatunk.
Egy hét
A bőr kevésbé lesz puffadt, a szemünk csillogóbb lesz.
Egy hónap
Eddigre megszabadulunk a cukor utáni vágytól, és ez a hangulatunkra is pozitívan hat majd. Emellett már súlycsökkenést is tapasztalhatunk.
Hat hónap
Eddigre elérjük, hogy a kettes típusú diabétesz jóval kisebb valószínűséggel találjon meg minket.
Egy év
A bőrünk simább, fényesebb lesz, soványabbak leszünk, és jóval kisebb eséllyel kapunk majd szívrohamot, mint egy évvel korábban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.