Aktuális

Emelkedett a Duna vízszintje, de nem kell izgulni

Bors

Létrehozva: 2021.07.22.

Tegnap 610 centiméternél tetőzött a Duna, ezzel elérve a harmadfokú árvízvédelmi készültségi szintet. Közben történelmi méretű árvíz sújtja Németország nyugati részét, ahol egész települések kerültek víz alá és legalább százan haltak meg, de sokakat eltűntként tartanak nyilván. Az özönvíz szerű áradás a rövid alatt lehulló sok csapadéknak köszönhető ami miatt a Dunán gyors árhullám vonul végig. Megnéztük, mi a helyzet a Budapesti szakaszon.

Nagybajcsnál 580, Komáromnál 511 centivel érte el a csúcsát az árhullám kedden. A folyó északi szakaszain több helyen is meghaladta a vízszint az árvízvédelmi készültségi szintet, Nagybajcsnál és Gönyűnél másodfokú, Komárom, Dunaremete, Dobrogaz és Rajka településeknél elsőfokú árvízvédelmi készültség lépett életbe. 

Külföldön nagy pusztítást végzett a víz

Tegnap már elkezdődött az apadás és Magyarország szerencsésen megúszta ár levonulását miközben Európa nyugati fel gyakorlatilag víz alá került.

- Az egész ház megingott. Ha összedőlt volna, biztosan nem éljük túl
– nyilatkozta a Zeit német lapnak Roland Böhm, aki – a két gyerekével és az édesanyjával együtt – 13 órát töltött egy tetőteraszon, miután az Altenahr-Altenburg nevű települést elöntötte az esőzések miatt megáradt Ahr folyó.

Rengeteg életet követelt a brutális idő

Az általában sekély folyó az utóbbi időszak heves esőzései után hömpölygő áradattá változott, autókat, lakókocsikat sodort el, elmosta a vasúti síneket és fákat szakított ki miközben súlyos a helyzet Hollandiában és Belgiumban is. Egész települések kerültek víz alá. Németországban a Kölntől délnyugatra található Erfstadt-Blessemben a víz olyan erőteljesen mosta alá a házakat, hogy azok egy része teljesen vagy részben összedőlt, halálos áldozatokat követelve. A feltételezések szerint ez volt a legnagyobb esősáv, amelyet valaha megfigyeltek Németországban.

Itthon is magas a vízszint, de nincs veszély

Mindeközben tegnap délután szikrázó napsütésben hekkező családokat és kutyájukat sétáltató párokat láttunk a Rómain. Pániknak még a nyoma sem látszott. Persze a Duna vízállása nálunk is igen magas, de inkább érdekesség számba ment a sétálgató emberek körében mintsem nyugtalanságot okozott volna.

A nagy pesti árvíz mindent vitt

1838 márciusában a hirtelen megkezdődött olvadás nyomán hatalmas árhullám indult el a folyón. A tetőzés idején a Józsefváros, Erzsébetváros és Ferencváros legnagyobb részét több mint két méter mély víz borította. Az 1838-as árvíz összesen 153 halálos áldozata közül 151 pesti volt. Pontosan annyi mint szegeden 1879-ben mikor egy gátszakadás miatt a város nagy részét elöntötte a víz.

Amire mindenki emlékszik

A közelmúlt legnagyobb és talán legkétségbeejtőbb természeti katasztrófája a 2006-os tavaszi áradás volt ami azért volt különleges, mert viszonylag ritka, hogy egyszerre induljon el árhullám a Dunán és a Tiszán, valamint mellékfolyóikon.

Ez a természeti katasztrófa a két nagy folyó vízgyűjtő területén lehullott hatalmas mennyiségű hó hirtelen olvadása miatt következett be. A Tisza legmagasabb árvízi vízszintjét 2006. április 21-én mérték, ekkor a szegedi vízmércén 1009 centiméter volt a vízállás.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083757_auto_resized.png
origo.hu

Nem sokat takar Wolf Kati melleiből a mélyen dekoltált ruha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711707914
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711707914
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085489_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek sok pénzt hoz a tavasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711707914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek