A pécsi, a nyíregyházi és a szegedi kórházba is megérkezett a vakcinaszállítmány

A pécsi, a nyíregyházi és a szegedi kórházba is megérkezett a vakcinaszállítmány

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 30. 17:50
További vidéki kórházakba - Pécsre, Nyíregyházára és Szegedre - is megérkezett a koronavírus elleni vakcinaszállítmány szerdán kora délután - jelentették az M1 aktuális csatorna Híradójában a tudósítók a helyszínekről.
MTI

Sebestyén Andor, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának elnöke azt mondta: csaknem 5000 adag vakcina érkezett hozzájuk, ez mintegy 2500 egészségügyi dolgozó beoltására elég. Első körben a sürgősségi betegellátás, a koronavírus-ellátó központ, az intenzív terápiás intézet dolgozóit oltják be, majd a többi klinikai egység, a megye többi kórházának dolgozói és a rendelőintézetekben dolgozók, ezután pedig az alapellátásban dolgozók következnek.

A most érkezett vakcinákkal csütörtökön kezdik az oltásokat, majd három hét múlva adják be a második adagot. Sebestyén Andor úgy vélekedett, az egészségügyi dolgozók után, tavasszal kerülhet sorra a szervezett lakossági oltás. Az egészségügyi dolgozókat és a lakosságot is arra kérte, hogy jelentkezzenek a védőoltásra.

A nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban már zajlik az egészségügyi dolgozók oltása, mivel oda már múlt szombaton is érkezett vakcinaszállítmány. Most 3900 adag oltóanyagot vittek a szabolcsi megyeszékhelyre.

Szondi Zita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Kórház főigazgató-helyettese kiemelte: azt tapasztalja, hogy az egészségügyi dolgozók körében nő az oltási hajlandóság. Második körben is az egészségügyi dolgozókat, továbbá az alapellátásban dolgozókat, a védőnőket, az Országos Mentőszolgálat és a megyei kormányhivatalok járványügyi munkatársait oltják be - közölte.

A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központba érkezett szállítmányból csütörtökön kezdik meg 2500 ember, az intenzív és Covid-osztályon dolgozók, valamint a mentőszolgálat munkatársainak beoltását. A tervek szerint egy nap nagyjából 100 embert oltanak be - közölte a helyszínen az M1 tudósítója. Tájékoztatása szerint a klinikai központ elnöke azt hangsúlyozta: mindenkinek a saját érdeke és a társadalom érdeke is, hogy beadassák a védőoltást.

Az Európai Gyógyszerügynökség december 21-én törzskönyvezte a Pfizer-BioNTech Covid-19-ellenes oltóanyagát, december 26-án érkezett Magyarországra az első szállítmány, 9750 oltóanyag, amelyet öt oltópontra vittek.

Szerdán érkezett Magyarországra 70 ezer vakcina, amely 35 ezer ember kétszeri oltására elegendő, ezeket a vakcinákat szállították, illetve szállítják ki a nap folyamán a kormány által kijelölt 21 oltási pontra.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.