Mint arról a Bors is beszámolt, 2012 óta most először láthatta kislányát az az olasz édesapa, aki elől magyar édesanyja, S. Klaudia rejtette el közös gyermeküket Magyarországon. A már kamasz Chantal Ildikót 13 hosszú év után, végül Mezőtúron találták meg a rendőrök, méghozzá sokkoló módon: kiderült, hogy a mezőtúri lány szinte teljes izolációban élte eddigi életét, nem járt iskolába, mi több, szinte teljesen elrejtették nem csak édesapja, de a külvilág szeme elől is.
Andreát teljesen sokkolták a látottak, főleg, hogy lánya szinte egyáltalán nem érintkezett emberekkel ez idő alatt.
- Tizenegy éven keresztül csak két-három embert látott az édesanyján kívül, soha nem hagyta el a házat, soha nem járt iskolába, soha nem járt orvoshoz és nem kapta meg az oltásait. Pszichológiailag nagyon törékeny – sorolta az Ansának az édesapa, Andrea Tonello. Részben emiatt döntött úgy, hogy bár a törvény szerint megtehetné, nem viszi magával Chantalt szülőhazájába.
Elsősorban emiatt a lelki törékenység miatt döntöttem úgy, hogy nem viszem vissza Olaszországba, ahogyan azt a törvény egyébként megengedné
- magyarázta az édesapa.
Mint mondta, nagyon nehéz évek állnak mögötte, de az igazi nehézség csak most kezdődik: kislánya ugyanis valóságos szörnyként tekintett rá:
- Nagyon nehéz évek voltak ezek, de a legnehezebb most kezdődik. Hiszen újjá kell építenem a kapcsolatom ezzel a kislánnyal, aki valóságos ogreként tekint rám, mert így ábrázolt az anyja. Tudom, hogy látott engem fotókról az elmúlt években, míg elzárva élte az életét a házban. Az anyja mindig azt mondta neki, hogy ha elhagyja a házat, eljövök, és elviszem innen egy távoli országba. Semmi ilyesmi nem fog megtörténni - szögezte le Andrea.
A lap szerint, bár Chantal kezdetben kétkedve és hidegen fogadta a plüssállatkával érkező apukáját, hamarosan megenyhült: hála apja kedves és türelmes modorának, pár órával később már elfogadta az ajándékot, sőt megkérte apját, hogy fotózza le őt és mutassa meg Olaszországban élő féltestvérének, Rebeccának.
Ez a pillanat valami újnak a kezdete volt. Már megvan a mobilszáma is és megállapodtunk, hogy a nagymamájával fog élni. Aztán, amikor tudok és akarja, gyakrabban fogom meglátogatni, míg egyszer el nem jön az a nap, amikor haza akar jönni velem
- sorolta az apa. Hozzáfűzte, Chantalnak megvan a szobája olaszországi otthonában, bármikor mehet, amikor csak akar.
De nem vihetem el akarata ellenére. Hatalmas kárt okoznék vele egy olyan gyereknek, aki már így is sokat szenvedett
- szögezte le. A történtek ellenére volt párjára sem haragszik:
- Egyáltalán nem gyűlölöm, csak sajnálom őt és azt, amit a gyerekkel tett - vallotta.
Ismeretes, Andrea Tonello és párja, S. Klaudia egy padovai településen élték mesébe illő életüket, amikor 2012-ben megszületett a kis Chantal Ildikó. Klaudia azonban karácsony előtt hazautazott a családjához, ahonnan már csak egy sokkoló üzenetet küldött Andreának, melyben közölte: soha többé nem megy vissza. Andrea az eltelt években szakadatlanul kereste kislányát, rendszeresen járt Mezőtúrra, sőt még a pápától is segítséget kért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.