Megtaláltuk: így él most a mezőtúri lány, akit 13 évig rejtegettek a külvilág elől

Eltűnt gyermekek
PUBLIKÁLÁS: 2025. június 16. 14:17
Chantal Ildikót 13 évvel ezelőtt rejtette el édesanyja olasz apja és a világ szeme elől. A lány azóta abban a mezőtúri házban élte az életét, ahol csütörtökön megtalálták, és ahol az apja többször is kereste. Eredménytelenül, pont úgy, ahogy a rendőrök. Itt találták meg munkatársaink is, egészen pontosan a ház előtt az utcán bukkantak rá a családja társaságában. Az ügyben közben új eljárás is indult, a zsaruk kiskorú veszélyeztetése miatt vizsgálódnak.

Árnyas, szépen gondozott kert és takaros porta áll Mezőtúr egyik csendes és békés kertvárosi utcácskájában. Első ránézésre egy átlagos családi háznak tűnik, a helyiek között is csak a napokban vált igazán ismertté, miután kiderült: itt élhetett az a 14 éves mezőtúri lány, akit 13 év után találtak meg olasz és magyar rendőrök csütörtökön. A lány édesanyja, S. Klaudia és olasz párja, Andrea Tonello Olaszországban élték életüket, amikor megszületett közös gyermekük, Chatal Ildikó. Életük egészen addig meseszerűnek tűnt, mígnem egy nap Klaudia haza nem ugrott az akkor 14 hónapos kislányával egy családi látogatásra Mezőtúrra. Innen viszont már csak egy üzenetet küldött párjának, amiben közölte: többé nem megy vissza hozzá

mezőtúri lány
A mezőtúri lány édesapja, Andrea rendszeresen elment ahhoz a házhoz, ahol Chantalt végül megtalálták, ez a fotó közel 10 éve készült  Fotó: Facebook

Családja mellett ballagott az utcán a 13 után megtalált mezőtúri lány

Azóta 13 hosszú év telt el, a kislánynak és anyukájának szinte teljesen nyoma veszett, a már kamasszá serdült Chantal Ildikó pedig valóságos szellemként élt Mezőtúron, abban a házban, ahol 13 év után végül ráakadtak a rendőrök csütörtökön (június 12.). Döbbenetes, de kiderült:

a gyermek végig itt tartózkodott, mi több, szinte el sem hagyta a házat, elsődleges információk szerint ugyanis iskolába nem járt, szociális életet egyáltalán nem élt, édesanyja pedig szinte teljesen elszigetelte és elrejtett őt a külvilág szeme elől. 

Lapunk most megtalálta azt a családi házat, ahol a már kamasszá serdült Chantal élte mindennapjait. A kellemes családi otthont azonban korántsem rejtegették, ahogyan börtönnek sem lehet éppen nevezni: az utcáról bárki beleshetett a tágas kertbe és a ház bejáratához is. A környékbeliek elmondták: nem emlékeznek, hogy látták volna a kislányt: 

A nagymamát láttam, ő gyakran sétált a környéken, de a kislányról én nem tudtam, nem láttuk

 - mondta egyikük.

Andrea 14 hónaposan látta utoljára a lányát. Legközelebb 13 év múlva, a Mezőtúri Rendőrkapitányságon találkoztak   Fotó: Facebook

Ottjártunkkor azonban munkatársaink nem máshol, mint a nyílt utcán bukkantak rá Chantalra: a kamaszlány anyukája és nagymamája társaságában ballagott a ház felé.

 A gyermek egy átlagos, jól szituált tini benyomását keltette: hátán hátizsákkal, sötét napszemüvegben, copfba font hajjal sétált komótosan a házukhoz vezető utcában.

Nyilatkozni ellenben nem akartak, sőt: ahogy munkatársaink megszólították őket, sietve bemenekültek a házba, a kaput pedig azonnal becsukták. 
Nagymamája, Ildikó állt meg csupán egy szóra a kerítés túloldalán: 

Nagyon sok elintéznivalóm van az üggyel kapcsolatban

 - ingatta a fejét a nagyszülő. Nem csoda, ugyanis a rendőrségi procedúra után a gyermek nagymamája felügyelete alá került. Az édesanyát ugyanis távollétében nem csak hazánkban, hanem Olaszországban is elítélték tette miatt: Magyarországon pénzbüntetést, míg Olaszországban négy év börtönt és csillagászati pénzbüntetést is kapott. Ennek ellenére szabadon távozhatott a rendőrségről csütörtökön, sőt az olasz hatóságoknak sem adták át

Az asszony mégsem lélegezhet fel, a napokban ugyanis újabb eljárás indult az ügyben, méghozzá kiskorú veszélyeztetése miatt: 

A Mezőtúri Rendőrkapitányság nyomozást folytat kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen

 - mondta el a Borsnak András Hunor Lehel, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.