Egy soha nem látott, lélegzetelállító fotó kavarta fel az amerikai közéletet: egy utasszállító repülőgép alatt lebegő, tengerjáró hajó méretű UFO-t örökített meg egy civil pilóta. A kép, amelyet 6400 méteres magasságban készítettek, most először került nyilvánosságra egy kongresszusi meghallgatás keretében, ahol kutatók és katonai szakértők beszéltek arról, hogy a kormány évtizedek óta titkolja az azonosítatlan égi jelenségeket.
Luis Elizondo, egykori katonai hírszerző és az egyik legismertebb UFO-bejelentő, arról beszélt a kép bemutatásakor, hogy a hadsereg és a civil repülés szereplői rendszerint tanácstalanok az ilyen jelenségek láttán.
Ezeket a tárgyakat látjuk, de nem tudjuk, kié, mit tudnak, vagy mit akarnak
- mondta.
A Harvardon dolgozó asztrofizikus, Avi Loeb is felszólalt, és kijelentette: léteznek olyan tárgyak az égbolton, amelyeket nem tudnak megmagyarázni. Loeb szerint legalább egymilliárd dollárt kellene szánni arra, hogy fejlesszék az észlelési rendszereket, mivel jelenleg egyszerűen nincsen elég adat ezekről a jelenségekről. Egy technológiai befektető, Dr. Anna Brady-Estevez szerint több magánvállalat olyan fejlesztéseken dolgozik, amelyeket „UFO-inspirálta technológiaként” írtak le az alkotóik. Az eszközök részleteit azonban nem árulhatják el, mert titkosított projektekhez kapcsolódnak - írta meg a Daily Mail.
Tim Gallaudet, a haditengerészet korábbi ellentengernagya arról számolt be, hogy egy titkos e-mailt töröltek a gépéről, amely egy közeli ütközésről szólt egy haditengerészeti gép és egy UFO között. Szerinte ez a kormányzati elhallgatás része, ami miatt végül nyilvánosság elé állt. Christopher Mellon, egy volt hírszerzési szakértő azt is kiemelte: az Egyesült Államok legerősebb radarhálózatai soha nem jelentettek hivatalosan UFO-észleléseket.
Ez vagy azt jelenti, hogy a rendszer nem működik, vagy hogy az adatok túlságosan titkosak
- jelentette ki.
A meghallgatás célja az volt, hogy a tudósok nagyobb szerepet kapjanak a kutatásban, és a kormány végre hozza nyilvánosságra, amit tud – mert egyre több amerikai gondolja úgy, hogy valamit titkolnak előlük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.