késelés

Vendégül látta, majd nyakon szúrta a szomszédját a volt katona

Létrehozva: 2025.05.26.

A férfi élete perceken múlt.

Egy leszerelt katona látta vendégül a szomszédját Gyálon, majd dulakodás közben nyakon szúrta – számolt be róla a Tények.

Vendégül látta, majd nyakon szúrta a szomszédját
Vendégül látta, majd nyakon szúrta a szomszédját 

Bár egy baráti összejövetelnek indult az egész, a két férfi annyira összekapott valamin, hogy ez késeléssel végződött. A katona által nyakon szúrt férfi vérző nyakkal hazament feleségéhez és hároméves kislányához. A felesége azonnal hívta a mentőket, a férj nagy valószínűséggel a gyors orvosi ellátásnak köszönheti, hogy életben maradt – különben elvérzett volna.

A szomszédok elmondása szerint hallották, ahogy a katona kiabál. Állításuk szerint gyakran iszik, és ilyenkor agresszívvá válik. Egy helyi lakos így nyilatkozott:

Már több balhéja is volt, sokszor halljuk részegen ordítozni. Körülbelül fél évvel ezelőtt is ki kellett jönnie a rendőrségnek, mert akkor pajszerrel fejbe verte az egyik ivócimboráját.

A szomszédok szerint a férfit ezelőtt is állították már bíróság elé erőszakos bűncselekmény miatt. Egy másik lakos lemondta, ő jámbor embernek ismerte, ugyanis egyszer megkérte, hogy figyeljen a férfi kutyájára. 

A helyszínre nemcsak a mentők, hanem a rendőrök és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai is kivonultak. A leszerelt katona ellen emberölés kísérlete miatt indult büntetőeljárás.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek