Igazi hősként halt meg: kisgyermekét mentve vesztette életét a fiatal édesapa

gyász
PUBLIKÁLÁS: 2025. május 03. 16:30
Egy családi kirándulás tragédiába torkollott.

Egy családi kirándulás tragédiába torkollott Floridában, amikor egy 38 éves édesapa életét vesztette, miközben megpróbálta kimenteni a fiát és az unokahúgát az óceánból. Joshua Curtis, aki korábban az amerikai hadsereg katonájaként Irakban és Afganisztánban is szolgált, hősies tette során vízbe fulladt, miután a gyerekek egy erős áramlatba kerültek a Fernandina Beach egyik partszakaszán.

Joshua Curtis kisfia kimentése közben vesztette életét  Fotó: GoFundMe

A helyszínre érkező rendőröknek sikerült kimenteniük a két gyereket, ám az apát már eszméletlen állapotban találták meg a vízben. A kórházba szállítás után halottnak nyilvánították. A szemtanúk beszámolói alapján nem tudni biztosan, hogy már eleve a vízben tartózkodott-e, vagy csak akkor ugrott be, amikor észrevette, hogy a gyerekek bajba kerültek – írja a Mirror. Családja később úgy fogalmazott, hogy nagy büszkeséggel és mély szomorúsággal búcsúznak attól az embertől, aki példaként állt előttük apaként, férjként, katonaként és végül hősként. A férfit hadi szolgálatért kitüntették a Bíbor Szív érdemrenddel, a harcokat követően pedig a Silver Lake Warriors ifjúsági amerikai futballcsapat edzőjeként segítette a fiatalokat.

A közösség is gyászolja a tragikusan elhunyt edzőt, akit bátorsága, kedvessége és vezetői kvalitásai miatt mindenki tisztelt. A csapat közleményében azt írták: a férfi önzetlen tette hűen tükrözte, milyen ember volt – bátor, szeretetteljes, és mindig a másokért való tenni akarás vezérelte.

Hatéves kisfia, aki éppen első évét zárta a csapatnál, idén már apja vezetésével folytatta volna az edzéseket. A közösség most adománygyűjtést indított, hogy a család utazási és temetési költségeit enyhítse, és köszönetet mondjanak annak az embernek, aki életét áldozta szeretteiért.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.