Bejelentés érkezett a rendőrségre március 17-én kora reggel, mely szerint a megyeszékhely belterületén, az egyik bolt parkolójában megszúrtak valakit. A járőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol kiderült, hogy a bűncselekmény feltételezett elkövetője és későbbi áldozata közlekedési konfliktusba keveredtek Lajosmizse külterületén.
A kisteherautóval közlekedő 48 éves sofőr ezt meg akarta beszélni autóstársával, ezért beállt az áruház parkolójába, ahová az Audit vezető férfi követte. A parkolóban a viszály tettlegességig fajult, amelyet a személykocsi sofőrje egy késsel próbált lezárni úgy, hogy egy ízben combon szúrta vitapartnerét, majd elhajtott a helyszínről.
A police.hu beszámolója szerint a járőrök a sértett segítségével azonosították, és másfél órán belül lakása előtt elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A 43 éves férfit előállították a Kecskeméti Rendőrkapitányságra, és elszámoltatása folyamatban van.
A nyomozók az adatgyűjtés során beszerzett információk és a térfigyelő kamerák felvételei alapján büntetőeljárás során vizsgálják, hogy a férfi a garázdaság bűntettén és a testi sértésen kívül milyen közlekedési bűncselekményeket követhetett el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.