Homokba dugja fejét a NASA: csak a pár napon belüli becsapódás a biztos, a helyszín még mindig nem ismert

Kosmos 482
PUBLIKÁLÁS: 2025. május 07. 19:00
Nem lehet megakadályozni.

Mióta van fejlett űrkutatásunk és csillagászatunk, azóta az emberiség tisztában van vele, hogy milyen sérülékeny is a bolygónk. Megszámlálhatatlanul sok űrtörmelék repked az univerzumban, amelyek közül néhány el is éri a Földet. Ezek vagy elégnek a sztratoszférában, vagy kellően nagyok ahhoz, hogy be is csapódjanak. Most egy új veszélyt vettek észre a csillagászok, úgy tűnik azonban, hogy semmit nem lehet tenni annak érdekében, hogy kivédjék a becsapódást.

Veszélyes, ami a Földhöz közelít

A Szovjetunió 1979-ben lőtte ki a Kosmos 482 nevű szondáját, amelynek az volt a célja, hogy felvegyék a versenyt az amerikaiakkal az űrkutatásban is. A végső cél az volt, hogy egészen a Vénuszig eljusson, a küldetés azonban sikertelen volt és pályát tévesztett. A szonda már egy ideje kering a Föld körül, mostanra azonban a gravitációs mezőbe lépett, így egészen bizonyos, hogy haza fog térni, csak éppen nem úgy, ahogyan annak idején a szovjetek szerették volna. 

A Harvard kutatói biztosak abban, hogy legkésőbb május közepén be fog csapódni a szonda. Nem fog elégni, földet fog érni valahol, mivel pedig nem kis építményről van szó, súlyos károkat is okozhat. A NASA a homokba dugta a fejét meg sem próbál tervet előállítani annak érdekében, hogy megakadályozzák a becsapódást, ez ugyanis már lehetetlen. A helyzetet az is súlyosbítja, hogy még mindig nem lehet kiszámítani, hogy pontosan hová fog csapódni, ez majd a várható becsapódás előtti 1-2 napban lesz látható - írja a DailyStar.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.