Náluk lehet Kádár János ellopott koponyája – így néz most ki a kommunista vezető kirabolt sírja

Kádár János
PUBLIKÁLÁS: 2025. május 01. 11:00
Szinte napra pontosan, 18 éve dúlták fel a kommunista pártfőtitkár sírját a budapesti, Fiumei úti sírkertben. Kádár János sírja rendezett, de e az egykor mindennaposnak számító virághalmok már hiányoznak róla.

Kádár Jánost állami ceremóniával, 1989. július 14-én temették el. Felesége, Tamáska Mária 1992. március 30-én hunyt el, urnáját férje mellett helyezték el. 2000-ben egy asszony összemázolta Kádár és néhány más kommunista pártvezető sírját, tettét azzal indokolta, hogy vér tapad a kezükhöz. Aztán 2007. május 2-án bombaként robbant a hír: a néhai főtitkár sírját feldúlták, másfél méternyi mélységben a földet kiásták, Kádár fémkoporsójára egy lyukat vágtak és ezen keresztül emelték ki csontjait és a koponyáját. Az is rögtön kiderült, hogy Tamáska urnáját is ellopták. A sír elmozdított fedelére a Gyilkosok 56” feliratot fújták. 

Kádár János
Kádár János sírja a Fiumei úti sírkertben Fotó: Török Gergely Ádám / Bors

A kommunista diktátor, egyben az 56-os megtorlások főszereplője még megérte a Nagy Imre rehabilitálását kimondó legfelsőbb bírósági döntést. A kivégzett miniszterelnök ellen hozott ítéletet 1989. július 6-án nyilvánították semmisnek, pont azon a napon, amikor a kivégzését támogató és abba belenyugvó Kádár meghalt a budai Kútvölgyi úti kórházban. Kommunizmusba vetett hite élete vége felé már töredezett, halála előtt papot hívatott és gyónni kívánt, a feladat a farkasréti plébánosra hárult.

A sírt május elseje hajnalán dúlták fel. A nyomozók találtak láb – és kéznyomokat, DNS-mintákat, majd három ismeretlen ellen kezdtek nyomozni, egyikükről úgy tartották, végzett már exhumálást.  Kihallgatták a sírokra vigyázó három temetőőrt, de ők nem tudtak információkkal szolgálni. A nyomozást végül kézzelfogható eredmény nélkül zárták le. 

Kádár János
A kommunista pártvezető arcképe a sírboltozat közepén Fotó: Török Gergely Ádám / Bors

Ők rabolhatták ki Kádár János sírját

Ezek a legnépszerűbb teóriák:

1. Ezek közül a legvalószínűbbnek azt tűnt, hogy magyar szélsőjobbosok állnak a háttérben. Ezt a verziót Kádár idős szimpatizánsai osztották meg a közvéleménnyel, de igazolni sem ők, sem hatóságok nem tudták.

2. Skandináv neonáci csoport tagjai a sírrablók. Ennek a feltételezésnek több gyenge pontja is volt. Az egyik a motiváció hiánya. A svédeket miért érdekelte volna egy közép-kelet európai diktátor személye, történelmi cselekedetei. Erre csak egy kézenfekvő magyarázat lehetne: ha van magyar szál a történetben. Egy magyar emigráns vagy annak leszármazottai éppenséggel viseltethetnek erős ellenérzést Kádárral és történelmi hagyatékával szemben, de erre nézve sem merült fel semmilyen bizonyíték.

Kádár János
Kádár János úttörők és KISZ-esek körében Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

3. Hamar felmerült, majd gyorsan téves információnak is bizonyult, hogy a testrészek Németországban vannak, és egy idős megrendelő lopatta ki azokat a sírból. Később egy médium is megszólalt, aki ezt a történetet azzal spékelte meg, hogy beszélt Kádár szellemével, a koponya pedig egy magánmúzeumban pihen. Ennek a sztorinak az lett a következménye, hogy egyre több csaló jelentkezett a neten és a szerkesztőségekben azzal: tőle meg lehet venni a csontokat vagy ha mást nem, drágán tud információkat adni. 

Bárhogy is van, a sírrablók ügye már elévült, így ha most állnának elő az igazsággal, büntetni már nem lehetne őket. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.