A technológiai milliárdos, Elon Musk űrhajója nem tudott biztonságosan visszatérni.
Az Amerikában élő milliárdos elsősorban a Twitter, most X-re átnevezett közösségi oldal és a Tesla tulajdonosaként ismert. Elon Musk azonban egy űrkutatást végző cég élén is áll, a SpaceX nagyratörő célja, hogy embereket juttasson a Marsra.
A Starship nevű projekt keretein belül nem tudta a tervezettnek megfelelően befejezni kilencedik tesztrepülését. A kísérletek még 2023-ban elkezdődtek, az első alkalommal a gépezet felrobbant. Később azonban a szállító rakéta sikeresen eljuttatta az űrhajót az űrbe, majd egyben vissza is érkezett a Földre. A Starship két részből áll, ezek az indítás után szétválnak. A hordozórakéta nagyjából 70 méter hosszú, maga az űrhajó pedig körülbelül 50 méter hosszú.
Mindkét komponenst, a hordozórakétát és az űrhajót is úgy tervezték, hogy a Földre való visszatérés után újrafelhasználható legyen. Az űrhajónak sikerült elérnie az űrbe, az a Föld légkörébe való visszatéréskor azonban felrobbant. Az űrhajónak repülés során műholdakat is kellett volna telepíteni, de ez nem történt meg - írja a tenyek.hu.