Május 1. kiemelt ünnep, nem csak a munkaszüneti nap és a májusfa, májuskosár miatt. A népi megfigyelések és hagyomány szerint fontos időjósló nap május 1. Úgy tartják, hogy „ha hideg ez a nap, szűkös lesz a termés, ha meleg, bőséges". A Köpönyeg.hu előrejelzése szerint örülhetnek a gazdák, ugyanis a portál meleg időjárást jelez május 1-re.
Túlnyomóan napos, száraz időre számíthatunk, csak kevés gomoly- és fátyolfelhő zavarhatja a napsütést. Az északi szél több helyen megélénkülhet, néhol erősebb lökések is előfordulhatnak. A csúcshőmérséklet általában 22 és 27 fok között alakul, de északkeleten pár fokkal hűvösebb idő várható
– írja a Köpönyeg.hu. Ez nem csak azért jó hír, mert a hosszúhétvégén így kimehetünk a szabadba és jó magyar szokáshoz híven kiköltözhet az egész család a kertbe egy jó kis bográcsozásra. A népi időjóslás szerint a meleg május 1-i időjárás bőséges évet hoz, azaz jó lesz a termés, örülhet mindenki, aki ültetett idén vagy gazdálkodik. Mindez azonban még nem jelenti azt, hogy nem lesz fagy a közeljövőben. Erről a méltán híres „fagyosszentek" döntenek, azaz Pongrác, Szervác és Bonifác napja.
Ezek a napok pedig május 12-14 között lesznek. Jóslatuk rímbe foglalva: „Sok bort hoz a három ác, ha felhőt egyiken se látsz”. A néphit szerint ezek a napok erős, fagypont alatti lehűlést hoznak, elhozva az utolsó fagyot. Ennek alapja az lehet, hogy május 11-e után a tapasztalatok szerint viszonylag nagy az esélye sarkvidéki hideg légtömeg betörésének, és az ezzel járó éjszakai fagyoknak. Bár nem minden évben válik be ez a megfigyelés, sőt, van amikor pár nappal a fagyosszentek előtt vagy után érkezik a hideg, erre jobb idén is felkészülni, pláne azoknak, akik kertészkednek és ültetnek. A gazdák ezért sokszor csak ezután ültették ki a fagyérzékeny növényeket – például a paradicsomot, paprikát vagy uborkát. Idén azonban úgy néz ki, hogy nincs mitől tartanunk: 21 fokos maximumokat ígér a fagyosszentekre az időjárás előrejelzés. De azért jobb, ha addig nem ültetünk fagyérzékeny növényeket, hiszen május 12-14-ig még van két hét, addig még változhat az előrejelzés.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.