Brianne Cullen mindössze 17 éves volt, amikor kétségbeesetten felhívta édesanyját, mert nem kapott levegőt. Christie Martin azonnal kórházba vitte lányát, ahol oxigént kapott, röntgenfelvételeket készítettek róla, majd diagnosztizálták nála a bronchiolitis obliteranst, közismertebb nevén „popcorn tüdőt” – egy ritka, de súlyos tüdőbetegséget, amely visszafordíthatatlan károsodást okoz a légutakban, és első sorban az egyre népszerűbb e-cigaretta tehető felelőssé érte.
Az anya megdöbbent, amikor az orvos közölte vele: ez az állapot végleges, és gyermekek halnak bele. Brianne évek óta titokban elektromos cigarettát használt, 14 évesen kezdte, és havonta 25 dollárért vásárolt új készüléket - írja az Unilad. - A tünetek egy edzésen jelentkeztek először, amikor a lány betegsége ellenére is részt vett a pom-pom lány edzésen. Édesanyja szerint „a sport mentette meg az életét”, mert a fizikai megterhelés közben vált nyilvánvalóvá, hogy komoly baj van.
A diagnózis után az orvosok inhalátort írtak fel Brianne-nak, de a betegség már így is nyomot hagyott a tüdején. Christie úgy érezte, kudarcot vallott anyaként, és nem tudta megbocsátani magának, hogy nem vette észre korábban a jeleket.
A dohányzás éveken át tartó rombolással jár, de abból még van visszaút. A popcorn tüdő viszont nem gyógyul
Az eset óta Christie kampányol a fiatalok védelmében, és arra kéri a szülőket, hogy közösen lépjenek fel az elektromos cigaretták forgalmazása ellen. Úgy véli, ha a lánya története másokat is elgondolkodtat, már megérte beszélni róla.
Ez egy figyelmeztetés. Nem szabad hagynunk, hogy a gyerekeink ezeket a termékeket használják. Istenhez fohászkodom, hogy egyszer betiltsák őket – ez rosszabb, mint a dohányzás
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.