Rettenetes hírt kapott egy mindössze 19 éves fiú: egy gyilkos kórral kell felvennie a küzdelmet. A dokik ráadásul eleinte arra tippeltek: a tünetei a szex okozza.
Egyik pillanatról a másikra fordult fel fenekestül egy fiatal fiú élete, amikor megtudta: hererákban szenved. Pedig korábban hónapokon keresztül járt orvoshoz, és egyszer sem merült fel a daganat lehetősége. Aztán a diagnózist követően már azon gondolkodott, vajon mennyi ideje van hátra. Hetek? Hónapok? Nem tudhatta. Az angliai Launcestonban élő Oli Penno 2023 októberében kereste fel először a háziorvosát, miután megduzzadt és fájt a heréje. Akkor a doki valami fertőzésre gyanakodott és antibiotikumot írt fel neki. Az azonban nem javított a fiatal egyetemista helyzetén. Később azt javasolták neki, hogy teszteltesse magát szexuális úton terjedő betegségekre, valamint vizsgálják meg, hátha húgyúti fertőzése van. Azonban ezek a tippek sem bizonyultak igaznak, Oli panaszai pedig egyre rosszabbak lettek. 2024 januárjára már a fájdalom nem csak állandósult, de elviselhetetlenné vált. Ekkor derült ki a szörnyű igazság.
"Rettenetesen aggódtam, ugyanis már jó ideje megvoltak a tüneteim. Arra gondoltam, mennyit romlott a helyzet három-négy hónap alatt?" – emlékezett vissza a fiú, akinek a hererákja ekkorra már a tüdejébe is átterjedt. Azonnal meg kellett műteni, kioperálni az egyik heréjét, a beavatkozást pedig intenzív kemoterápia követte.
Arra gondoltam, hogy életem utolsó heteit kemoterápiával töltöm, aztán az orvosok közlik, hogy nem tudnak semmit tenni értem
– idézte a tini szavait a The Sun.
Oli azt is felfedte: őszintén beszélt a kialakult helyzetről és a kilátásairól a barátaival is. "Szörnyű volt ilyenről beszélni 18 évesen... Egyik pillanatban egy utazást tervezel az egyetem utánra, a következőben meg arra gondolsz, hogy nem is biztos, hogy megéred az év végét."
Olinak végül szerencséje volt, a műtét és a kezelések hatottak. Ugyanakkor cseppet sem volt könnyű a küzdelem. A kezelések során még háromszor került kórházba: szepszis alakult ki nála, 10 kilót fogyott, más fertőzésekkel is fel kellett vennie a harcot. A fiatal fiú most arra szeretné felhívni kortársai figyelmét: minden gyanús tünetet vizsgáltassanak ki, méghozzá alaposan, ugyanis a rák nem válogat...