Nem sokon múlott: kétszer mentettek életet a szekszárdi rendőrök

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2025. február 06. 12:17
Mindkét esetben kórházba szállították a bajba esetteket.

Két nap alatt kétszer is életet mentettek a szekszárdi rendőrök. Hétfő délután, február 3-án egy Szekszárdon tartózkodó férfi kért segítséget a rendőrségtől, mert Decsen élő rokonával nem tudta felvenni a kapcsolatot, aggódott érte. A helyi körzeti megbízottak a megadott címre érve tapasztalták, hogy a ház ajtaja zárva van, de a konyhában szól a rádió és a villany is ég. Hiába köszöntek, szólították az ott lakót, válasz nem érkezett. Ekkor egy, az udvarban talált laposvassal kinyitották a bejárati ajtót. Beléptek a konyhába, és a földön fekve találták a házigazdát, aki zihálva lélegzett, de beszélni már nem lehetett vele. Miután stabil oldalfekvésbe helyezték, hívták a mentőket, akik kórházba szállították az idős férfit.

Kétszer is ők riasztották a mentőket / Fotó: Gé (Illusztráció)

Kedden pedig délután érkezett a másik bejelentés a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányító Központjába, miszerint reggel egy román férfi Szekszárdról indult el autóval, de nem érkezett vissza, és feltehetően eltévedt a város közelében. A telefonja cellainformációi alapján kiderült, hogy a Decsi szőlőhegy közelében tartózkodhat, ezért az egyenruhások célirányosan kezdték keresni. A járható utakon kocsival, majd a romló terepviszonyok miatt gyalog folytatták a kutatást

Hamarosan megtalálták az autóját járó motorral, de nem ült benne senki. A sötétben lassan haladtak az erdőben, amikor motozás zajára lettek figyelmesek. A keresett férfit egy bokor alatt találták meg, alaposan kimerült és átfázott, de beszélni még tudtak vele. A mentősök kórházba szállították az eltévedt férfit 

- írja honlapján a rendőrség.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.