Így van most Ferenc pápa! Kritikus a következő 4 nap, most derül ki, hatnak-e a gyógyszerek

Gemelli kórház
PUBLIKÁLÁS: 2025. február 21. 15:50
Ferenc pápa továbbra is orvosi megfigyelés alatt áll és újabb kezeléseket kap Rómában, a Gemelli kórházban. Az elkövetkező napokban derülhet ki, hogy szervezete miként reagál a kezelésekre.

Olasz sajtóértesülések szerint Ferenc pápa újabb kezelésekre szorul, ezért még napokat tölthet majd el római, Gemelli kórházban. A Leggo című olasz lap szerint a következő két napban derülhet arra fény, hogy mennyire hatásosak nála a kezelések. 

Ferenc pápa
A Szentatya állapota javul, de továbbra is orvosi megfigyelés alatt áll Fotó: AFP

Dolgozik Ferenc pápa

Az aggasztó hírek ellenére Ferenc pápa továbbra is dolgozik a kórházból. Bár az orvosok szigorú pihenést írtak elő számára, az egyházfő közeli munkatársai a klinikán tartózkodnak és segédkeznek a pápa munkavégzésében, amiben, betegsége ellenére sem volt szünet. 

Még nem állapították meg, hogy a pápa képes lesz-e elmondani a vasárnapi beszédét, és ha igen, akkor milyen formában teszi ezt meg

 – mondta Matteo Bruni, a Vatikán szóvivője. 

A Szentatya már a múlt hét vasárnapra (02.16.) tervezett beszédét sem tartotta meg, inkább írásban közölte gondolatait. 

Javult az állapota 

Ferenc pápa állapota enyhe javulást mutat. Vatikáni források szerint Ferenc pápa nyugodtan töltötte a tegnap éjszakát, felkelt kórházi ágyából, és ülve fogyasztotta el reggelijét - jelentette a Szentszék csütörtök (02.20) reggel, egy újabb közleményben. 

Az első 3-4 nap kritikus abból a szempontból, hogy kiderüljön, az antibiotikum-terápia hatásos-e? Mindenesetre stabilnak mondható Ferenc pápa állapota, hiszen enyhén javult a vérképe, és csökkent a gyulladás mértéke is. Mindezek alapján óvatos optimizmussal tekinthetünk a jövőbe, ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy egy idős és törékeny betegről van szó.

 – nyilatkozta Massimo Andreoni, az olasz Fertőző Betegségek Társaságának tudományos igazgatója. 

Pope Francis in hospital - Argentina
Szülőhazájában, Argentínában is imádkoznak Ferenc Pápa egészségért Fotó: dpa/picture-alliance

"Legalább két hét kórházi kezelésre lehet szükség" – mondta Andreoni. Hozzátette még, hogy a tüdőgyulladás nem múlik el néhány nap alatt.  

Bár a hivatalos közlések szerint a fejlődése pozitívnak tekinthető, a pápának azonban pihenésre és időre van szüksége. Lehetséges, hogy a felépülése nem lesz gyors folyamat

 – tette hozzá Andreoni. 

@borsonline

Kórházba került a pápa Lassan egy hete kórházban ápolják Ferenc pápát. A Szentatya kétoldali tüdőgyulladással küzd. #bors #pápa #Ferencpápa #Szentatya #egyház #betegség

♬ eredeti hang – Bors - Bors
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.