Egy rejtélyes, púpos lényt vettek filmre, egy szörnyvadász számára ez csakis egyet jelent: Nessie tűnt fel meglátása szerint.
Eoin O'Faodhagain elmondta, hogy a skóciai Loch Ness felszínét webkamerán keresztül figyelte, és egy a vízből emelkedő, majd abba süllyedő, 6 méter hosszúra becsült lényt pillantott meg. A férfi beszámolt az esetről:
"Egy zavart vettem észre a Loch Ness közepén, a képernyő jobb oldalán. Egy alakot láttam kiemelkedni a vízből, majd elsüllyedni, négyszer ugyanazon a helyen, amit nagyon szokatlannak tartottam. Azt gondoltam, hogy ez lehet Nessie, de először meg akartam nézni más lehetőségeket is. Kizártam, hogy fatörzs lenne, soha nem láttam még fatörzset ugyanazon a helyen felbukkanni és elmerülni, soha."
A Loch Ness-i szörnyeteg hivatalos észlelési nyilvántartásába tavaly csak néhány bejegyzést vettek fel, és ezek közül a legkorábbiak áprilisban voltak-írja a The Mirror.
A mindössze néhány másodpercig tartó felvételen egy fekete púp pár látható, amely emelkedik és süllyed a vízben. Ezek lehetnek a szörnyeteg feje és teste a szörnyvadász szerint. A
"Ezt a fajta viselkedést dokumentálták más észleléseknél is Loch Nessnél az évek során."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.