Mint arról a Bors korábban is írt, december 15-én végzetes baleset történt Zalaegerszeg térségében, Bocfölde külterületén: egy Volkswagen Bora 20 éves sofőrje éppen a 7401-es úton hajtott, amikor az egyik kanyarban kicsúszott és az utat szegélyező fák közé csapódott.
A kocsin szinte egyetlen ép elem sem maradt, a jármű halálos zuhanás után vágódott az erdős területre: úgy tudni, hogy becsapódás közben több fának is nekiütközött, míg aztán végül a feje tetején állt meg. Lapunk akkor megtudta, hogy a kocsiban négy ember utazott a fiatal sofőrön kívül: közülük az egyik utas és a fiatal sofőr saját lábán, könnyebb sérülésekkel szállt ki a roncsból, de a hátul utazó három fiatal lány beszorult a szétzúzott autóba. Őket csak a tűzoltók tudták kiemelni az autóból: kettejüket a mentősök szállítottak súlyos sérülésekkel kórházba, míg a harmadik fiatal, a 16 éves P. Sára életét már nem tudták megmenteni: hiába harcoltak a helyszínen az életéért, a lány végül elhunyt.
Sári családja teljesen összetört a baleset után, a fiatalt gimnazistát több tucat ember gyászolja. Információink szerint az iskolás a barátaival ment aznap egy karácsonyi vásárba - itt futottak össze ikerpár barátnői egyik ismerősével, azzal a fiatallal, aki később a halálba vitte Sárit.
Családja azóta is a poklokat járja: édesapja, a többszörös európa-bajnok és szenior világbajnok súlyemelő, P. Péter és felesége Margit képtelenek feldolgozni, hogy imádott kislányuk nincsen többé. Sári mindenki szerint nagyon jó viszonyt ápolt a szüleivel: a kamasz szinte minden versenyre elkísérte sportoló apukáját.
Üstökösként ragyogtál mindenki szívében, ahogy jöttél, úgy szálltál tova. Mélységes űrt hagyva magad után!
- búcsúzott tőle gyászoló apukája. Szívszorító, de Sárit pont december 31-én, szilveszter napján kísérik utolsó útjára: úgy tudjuk, hogy előtte iskolájánál egy közös gyászmisét tartanak az emlékére, majd ezután a zalaegerszegi temetőben helyezik örök nyugalomra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.