"5 percig csak bámultam, majd elmenekültem" - vörösen pulzáló ufót látott a sofőr

űrhajó
PUBLIKÁLÁS: 2024. november 13. 19:00
Felvételeket is készített az űrhajóról.

Napról napra egyre több UFO-jelenségről futnak be a hírek. Míg korábban úgy tűnt, hogy a földönkívüliek óvatosak és rejtőzködnek, addig ma már bátrabbak. Szemtelen leplezettlenséggel száguldoznak az űrhajóikkal, zsúfolt tömegekben jelennek meg, és már nem próbálják meg titokban tartani a jelenlétüket az emberek előtt. Korábban csak konteónak hittük az idegenekről szóló elméleteket, manapság azonban már olyan sok találkozást regisztrálnak, hogy nem lehet szó nélkül elmenni a téma mellett. Most pedig egy újabb felvétel készült egy földönkívüliről. 

UFO-felvételt mutatott egy sofőr

Kansas az álmok földje. Itt élt Dorothy, és a hurrikán innen sodorta át Óz csodás vidékére. Úgy tűnik azonban, hogy a misztikus esetek ezen a vidéken nemcsak a filmekben történnek, hanem a valóságban is. Egy kansasi sofőr ugyanis arról számolt be, hogy miközben este hazafele tartott, egyszer csak különös fényt pillantott meg az égen. Állítása szerint a fény pirosan, zölden és lilásan pulzált, egy helyben lebegett és hatalmas volt. Először azt hitte, hogy valamiféle csillag, de ahogy jobban szemügyre vette, rájött, hogy biztosan járműnek kell lennie.

A legelképesztőbb dolog, amit valaha a saját szemeimmel láttam

- árulta el a sofőr, aki még egy videót is feltöltött a közösségi oldalára. 

A fórumozók megvizsgálták a feltöltött felvételt, és érdeklődni kezdtek, hogy miképpen viselkedett az objektum. Erre azt írta a sofőr, hogy fogalma sincs, mert annyira megdöbbent, hogy úgy öt percig tátott szájjal bámulta, majd amikor egy mögötte jövő autó rádudált, elmenekült a helyszínről - írja a DailyStar

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.