Andrei Mangra botránya: turistalátványosság lett a drogos buli helyszíne

botrány
PUBLIKÁLÁS: 2024. november 22. 19:30
Ahogyan azt a Bors is megírta, kétes ügyekbe keveredett a Dancing with the Stars táncosa. Néhány ismerősével bulizott a sztár, amikor két férfi összeveszett és egyikük kést rántott. Verekedés tört ki a lakásban, ahol azóta is minden csupa vér.

Igazi turistacsalogató lett az V. kerületben az a lakás, ahol még november 15-én Andrei Mangra bulizott néhány ismerősével. Ahogyan az ismeretes, az említett belvárosi lakásban szórakozás közben veszett össze két érintet, amiből hatalmas verekedés lett. Ezután a bunyó hevében egy kés is előkerült…

Andrei Mangra, Dancing with the stars 2021
Andrei Mangra bujkál a botrány után / Fotó: hot magazin

Betört ablakok, vér mindenhol – az elhagyatott társasházban, ahol Andrei Mangra bulizott, felpezsdült az élet, ugyanis sokan kíváncsiak a helyszínre és a bevert ablakokra, amit maguk után hagytak, miután előállították őket a rendőrök. A híres táncost az eset után kórházba szállították, így elsőnek azok a pletykák is szárnyra keltek, miszerint ő volt az, akit megszúrhattak. Azonban ez később kiderült, hogy nem így történt. Ám ennek ellenére ő is nagy bajban van, hiszen a kórház után egyből vitték a rendőrségre, ahol órákig benntartották. Információink szerint ellene is indult eljárás kábítószer birtoklása miatt. 

A társasház, ahol a bulit tartották, elég kihalt, ugyanis információink szerint több lakás is üresen áll. Ám úgy tűnik, hogy azok a rajongók, akik ismerik és szeretik Andrei Mangrát, szintén meg akarták tekinteni a véres bunyó helyszínét, ahol kedvencük is megsérült. 

Nyilván a hírekből értesültünk a balhéról 

– kezdte Tamás.

 Mi mindig néztük a műsort, amiben szerepel, kedvesnek tűnt benne. Nagyon meglepődtünk, amikor kiderült, hogy ő is részt vett a verekedésben… A hírekben megjelent végül az épület is, ahol történt. Elég könnyű volt megtalálni, ráadásul ha kicsit körbe néz az ember, feltekint a harmadikra, azonnal láthatja a betört üveget. Így mi is tudtuk, hogy hova kel menni. Feljöttünk a lifttel és körbenéztünk. Valóban csupa vér minden és széttörték az üvegeket. Látszik, hogy nem csak néhány pofon csattant el…

 - zárta. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.