„Gyere haza, Niki!” - szerelme bújtathatja az Óbudáról eltűnt 14 éves lányt

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2024. augusztus 16. 14:21
Niki az eltűnése napján összepakolta a holmiját és míg édesanyja a kistestvérével foglalkozott, elszökött otthonról. A lányt először az egyik barátnőjénél találták meg, de ezúttal a rendőrség is bottal üti a nyomát.

Közel két hete veszett nyoma annak az óbudai 14 éves lánynak, akinek a fotóját Budapest-szerte kiragasztották a szülei. Kiss Nikolett Piroska még augusztus 5-én indult el otthonról, azóta nem ad magáról életjelet. A történtekről lapunknak az lány édesanyja, Szalisznyó Piroska számolt be.

Plakátokkal keresik a fiatal lányt Fotó: olvasói 

Másodjára tűnt el otthonról. Még negyedikén összepakolta a holmiját, tehát nem öngyilkosságról van szó, hanem tudatos távozásról

 – kezdte lapunknak az édesanya, aki elmondta azt is, hogy ekkor a barátnőjénél találták meg Békásmegyeren. 

- Megkérdeztük, hogy hazajön-e, azt mondta, igen, de közöltük vele, hogy ha rosszat tesz, annak következményei lesznek, amit szintén viselnie kell a tettei miatt. 

Hazavittük, elintéztünk mindent, majd végre aznap először sikerült ennem és lefeküdtem három órára.

 Amikor felkeltem, Niki kistestvérét kivittem a levegőre, ám ez idő alatt a lány megint elszökött otthonról…

A lány ellen élő körözés van érvényben Fotó: police.hu

A körözést ITT tudod megnézni! 

A szülők kocsiba pattantak és próbálták megtalálni a lányt, de ekkor már hiába keresték…

Hiába eredtünk utána, már sehol sem volt. Ezután elmentünk Nagytéténybe, ahol a nagyjából vele egykorú barátja lakik. Ott sem jártunk sikerrel. Ezután mentünk be a rendőrségre és bejelentettük, hogy eltűnt a lányunk. Elkezdtük szétplakátolni a várost a képével. Az egyik alkalommal azt az információt kaptuk, hogy az Etele Plazánál az aluljáróban látták a fiúval.

 

Ekkor már rövid fekete haja volt Nikinek. Beszéltünk a fiú anyukájával, de ő sem tudott semmit. Mondta, hogy a fiú az apjánál van, majd közölte, a lányom nincs velük.

… Szerintem ez nem igaz, csak a fiúval lehet, ugyanis letiltott mindenhonnan és a telefont sem veszi fel - osztotta meg a Borssal az aggódó anyuka, aki a lapunkon keresztül üzent a lányának, akit már telefonon sem tud elérni.

Niki! Nagyon szeretlek. Szeretném, ha végre haza jönnél! Ebből nagyon nagy baj lesz… Nagyon várunk haza! Nincs olyan probléma, amit nem tudunk megoldani. A kommunikáció és az őszinte beszélgetés nagyon sokat tudna segíteni a helyzeteden…

 - zárta. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.