Régóta jelezték a határ menti Kömörőn élő családok, hogy a falu egyetlen játszóterén egy veszélyes fahíd van, mígnem június 8-án bekövetkezett az, amitől a leginkább féltek: egy mozdulat elég volt hozzá, hogy a játszótér földjét vércseppek terítsék be.
Kellemes nyári meleg volt, amikor K. István fia, Istike kiment játszani a falu játszóterére. A 13 éves gyereknek épp aznap volt a születésnapja, a szülei pedig a két barátjával engedték el őt – nem is sejtették, hogy nemsokára a fiuk legfontosabb napját később nem otthon, hanem a sürgősségin fogja tölteni.
- Amikor a gyerekek kiértek a játszótérre, felmásztak a csúszdára, amihez egy fahíd vezet át. Annak a hídnak a korlátja el volt korhadva már elég régóta. Sokan jelezték, hogy meg kelleni javítani, kicserélni. De nem történt meg. A fiam születésnapján baj lett belőle! - kezdte el mesélni a Borsnak István, az apa.
Pillanatok alatt következett be a baleset: Istike nekidőlt a korhadt fakorlátnak, és lezuhant a hídról – pont a hátára. Istike egyik barátja riasztotta az ő szüleit, miközben a zokogó gyerekhez egy járókelő ment oda, és zsebkendőt adott neki, azzal szorította le a kezéből ömlő vért. Amikor a szülők odaértek, a hinta melletti talaj csupa vér volt, a fiuk pedig alig kapott levegőt.
Két métert zuhant a fiam! Amikor odaértem, a földön feküdt! Mindene véres volt, sírt, nagyon meg volt ijedve. Közben valami megvágta az ujját egy centiméter hosszan. A sebet össze kellett varrni. A legnagyobb gond, hogy Istike a hátára esett, az ijedtség mellett szúrt a mellkasa, nehezen kapott levegőt!
- mondta feldúltan az apa.
A család a mátészalkai sürgősségi osztályon kötött ki a vérző fiúval.
- Mátészalkán kitisztították és lekötötték a fiam sebét. Egy centi mélyen vágta meg valamivel, össze kellett varrni. Mellkasröntgent csináltak neki – mondta István, hozzátéve:
Szegycsontzúzódása lett a fiamnak!
- húzta alá István.
Mindez egy hónapja volt, ám Istike nehezen felejti az akkor történteket.
- A mászóka túloldalán a földből gyökerek állnak ki. Szokta kérdezni, hogy mi történt volna, ha ő ráesik az egyik ilyen gyökérre. Eltörik a gerince? Azt is sokat mondja, örül neki, hogy nem egy fiatalabb gyerekkel történt ez meg, és ő is ennyivel megúszta – árulta el István.
A szülők beszéltek a település polgármesterével a baleset miatt.
- A feleségem hívta fel a polgármester asszonyt. Nem tudta, hogyan történhetett ez meg. Azt állította, a játszótér minden évben át van vizsgálva. Értesítette a rendőrséget, akik kijöttek, helyszíneltek. Azóta is le van zárva az a játszótérnek nevezett valami – említette István, aki a feleségével együtt úgy tudja, korábban már érkezett bejelentés a veszélyes játszótér miatt.
Más szülők is jelezték a korhadt fát, de hiába. Ennek kellett történnie, hogy valaki felfigyeljen rá? Azóta az egész játszóteret elzárták! A gyerekek már nem tudnak sehol játszani. A fiam a társaival az utcán biciklizik unalmában, vagy itthon van.
– mondta csalódottan István, akit az is feldühít, hogy a faluvezető a fia balesete óta feléjük se nézett.
- A polgármester asszony a baleset után el sem jött hozzánk, nem érdeklődött Istiről, hogy van. Ezt azért elvártuk volna…- zárta szavait az apa.
Megkerestük a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, folytatnak-e nyomozást. Azt a választ kaptuk, hogy az esetet büntetőeljárás keretében vizsgálják.
Kerestük a történtek miatt a Kömörő polgármesterét. Amint válaszol, cikkünket frissítjük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.