Profi kosaras kapott halálos ítéletet: „Azt hittem, csak melegem van”

kosaras
PUBLIKÁLÁS: 2024. június 20. 15:40
Derült égből villámcsapásként érte a lesújtó diagnózis a profi kosarast.

Reggel épp munkába igyekezett az egykori profi kosaras, de borzasztóan leizzadt és melege volt a metrón. Az esetet a munkába igyekvésnek és az ingázás okozta stressznek tudta be, de mint kiderült, valójában nagyobb volt a baj.

kórház, ápoló, beteg, páciens, ágy
Fotó: Pexels

 

Még mielőtt az irodában elérte volna az asztalát, rosszul lett. A 30 éves Will Wise szíve hevesen vert és vért kezdett hányni. Végül elájult és kórházba szállították, ahol a vizsgálatok kimutatták: gyógyíthatatlan rákja van. 

„Egyáltalán nem voltak tüneteim. Korábbi profi kosárlabdázóként elég fitt voltam. Aznap reggel elmentem futni, aztán lezuhanyoztam, és elindultam dolgozni. Amikor a metróban ültem, elkezdtem erősen izzadni. Emlékszem, arra gondoltam: »Mi folyik itt? Talán csak túl keményen edzettem, ez normális«. De égető fejfájásom lett, és még mindig úgy izzadtam, mintha kosárlabdáztam volna” – mesélte Will, aki hozzátette: „Minden szervem leállt. A szívem, a vesém, a májam, a tüdőm – mind egyszerre állt le. A mentősök még soha nem láttak ilyet.”

Willt, aki az ausztráliai Eastern Mavericksben játszott, lélegeztetőgépre kapcsolták, hogy életben tartsák. Végül egy 8 centiméteres daganatot találtak a bal mellékveséjében. Nyolc héttel később Willel közölték, hogy medulláris pajzsmirigyrákja van, ami elterjedt a szervezetében, így már négyes stádiumú.

Will átesett a kezelésen, műtéti úton eltávolították a bal mellékveséjét, a pajzsmirigyét, a mellékpajzsmirigyét és 65 nyirokcsomót, valamint májbiopsziát is végeztek rajta. Továbbra is megfigyelés alatt tartják, de tudja, hogy soha nem fog meggyógyulni.

„Számunkra ez nem a rák elleni küzdelemről vagy akár a túlélésről szól, hanem arról, hogy együtt éljünk vele. Sokkoló és ijesztő volt, de attól, hogy négyes stádiumú rákot diagnosztizáltak nálam, még nem szűntem meg Will lenni” – tette hozzá szomorúan a korábbi sportjátékos. 
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.