A Bors munkatársa vasárnap délután ( május 26. ) másodszor is felszállt az egyik civil keresőhajóra, hogy segítse az egyetlen, még elő nem került eltűnt megtalálását. Hajónk kapitánya egy tapasztalt dunai hajós volt, aki úgy ismeri a folyószakaszt, mint a tenyerét. A hatfős keresőcsapatunk Verőcénél szállt vízre és egészen Dunakesziig néztük át módszeresen a partszakaszt. Egy ponton pedig kapitányunk „kihúzatta” a fürge, nyolcszemélyes hajót, ami nagyjából ugyanarra a végsebességre képes, mint az, amivel a fiatalok száguldottak azon a végzetes éjszakán.

Verőcei hajóbaleset — Ennyi maradt a hatalmas sebességgel becsapódó kishajóból Fotó: BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság/Facebook

60 kilométerrel a vízen

Menet közben a fedélzeten jól érződik, ahogy a nyugodt vizen a fodrozó, apró hullámok is mennyire dobálják a kicsi, de fürge hajótestet, amit 100 lóerős motor hajt. Utazás közben meg is előztünk egy a MS Heidelberggel nagyjából megegyező méretű szállodahajót, ami éppen a sodrásiránnyal szemben, velünk párhuzamosan haladt. Gyakorlatilag pillanatok alatt hagytuk „állva” a hajómonstrumon. Nehéz tökéletesen visszaadni, mit érez egy utas, aki alatt 60 km/o-val száguld egy hajó, de kollégánk így mesélt arról a néhány pillataról, amíg a kapitány ezen a sebességen tartotta a hajót. Egy hajózásban jártas szakértő hozzátette: nagyjából ennél, a majdnem maximális sebességnél történő ütközésnél következnek be azok a szörnyű sérülések, amit az utasok elszenvedtek, illetve akkor károsodik ilyen mértékben a motoros hajóteste. Olyan erő ez, mintha valaki a negyedik emeletről esne az utcai betonra.

„Két kézzel kapaszkodtunk...”

– A partról nézve nem tűnik nagynak ez a sebesség, és azok számára, akik autót vezetnek, szintén lassúnak tűnhet, de a fedélzeten mindannyian két kézzel kapaszkodtunk. Ha nem is félelmetes, de minimum izgalmas volt látni, hogyan suhan el mellettünk a part és az, hogy miként hagyunk magunk mögött egy hatalmas szállodahajót.

Kicsit olyan volt ez a néhány pillanat, mintha egy hullámvasúton ültünk volna.

A csónak eleje elemelkedett a víz felszínéről és a menetszél mindent vitt, ami nem a hajó aljában volt – idézte fel a dunai száguldás pillanatait kollégánk, aki váltott néhány szót a kapitánnyal is.

„Minimum elgondolkodtató...”

– Egy hete gondolkodom azon, hogyan is történhetett ez a rettenetes baleset. Én azt mondom, hogy olyasvalaki állhatott a kormánynál, akiknek nem volt sem rutinja, sem tapasztalata a folyami hajózás területén. Aki ismeri az egyértelmű szabályokat, pontosan tudja, hogy meg sem közelíthette volna a lassan mozgó hajómonstrumot a kishajóval, aminek egyértelműen elsőbbsége van minden kisebb vízi járművel szemben, hiszen annak legalább háromszáz méterre van szüksége ahhoz, hogy megálljon egy észlelt vészhelyzetben, illetve a manőverező képessége is jelentősen rosszabb, mint például az én hajómnak – kezdte a kapitányunk, aki biztos benne, hogy a fiatalok gyakorlatilag az ütközés pillanatában életüket vesztették. – Minimum elgondolkodtató, hogy az egyetlen túlélő miért maradhatott életben. Az egyetlen logikus magyarázatnak az tűnik - ami, persze a bizonyításig puszta feltételezés marad -, hogy ő állt a kormánynál és egyedül ő érzékelte, hogy elkerülhetetlen az ütközés, így éppen ugrott, amikor becsapódtak a monstrum elejébe. A szállodahajó szívóereje egyébként már a közeledés pillanataiban elkaphatta a kishajót és az utasokat szinte biztos, hogy behúzta a hajótest alá.

Egyébként néhány hajós csoportban már olvastam, hogy állítólag a baleset előtt nagy sebességgel, cikázni látták a kishajót

– tette hozzá a kapitány.

Verőcei baleset: ekkora sebességgel csapódtak a fiatalok a szállodahajónak