Cikksorozat

Magyar Péter Gyurcsány-közeli, Magyarországot külföldön mocskoló segítője korábban egy könyvtárba és egy művelődési házba is betört

Bors

Létrehozva: 2024.05.24.

A Mandiner kiderítette, hogy a gyulai Strausz Róbert amellett hogy magát Johann Strauss ükunokájának tartja, illetve Magyarországot a német közmédiában mószerolja, még évekkel ezelőtt egy könyvtárba és egy művelődési házba is betört.

A Mandiner indított egy cikksorozatot, melyben már bemutattuk Magyar Péter legnagyobb rajongóját, a gyulai Strausz Róbertet. A férfi első sorban volt, amikor Magyar a Békés vármegyei városban megkezdte országjárását. Strausz Róbert szervezte meg a Tisza Párt békés vármegyei Facebook-csoportjait, de ő segített a békés megyei országjárás során Magyarék elszállásolásában is.

A férfi a német köztévének az országjárás állomásán nagy hanggal szidta a kormányt és emelte az égig Magyar Pétert. Strauszról a lap kiderítette mostanra, hogy az eredeti neve Kliegl Róbert, a névváltoztatását azért igényelte, mert berögződése, hogy ő Johann Strauss világhírű osztrák zeneszerző leszármazottja.

Emlékeztettek, Magyar Péter baloldali segítője nem most kezdte politikai karrierjét, ugyanis korábban a Gyurcsány-párt egyik eligazításán vett részt, amelyet Arató Gergely, Gyurcsány pártjának vezető politikusa tartott.

A Kliegl Róbert néven született férfi az egyik korai békés megyei lap tájékoztatása szerint betört a helyi könyvtárba és művelődési házba, ugyanis saját koncertjeit akarta hirdetni. 

Az 1999 december 5-én megjelent lapban megkérdezték Magyar Péter mostani felebarátját, ugyan miért tört be, a gyulai férfi állítása szerint csak a bosszú vezérelte.

Fotó: Mandiner

A könyvtárban nem engedték, hogy kifüggesszem a koncertem plakátját, a művelődési házban sem népszerűsítették estemet a lehetőségekhez mérten”

– fogalmazott a névváltoztatása után már Strausz Róbertként élő elkövető, aki tettét azzal magyarázta, hogy elragadta a hév.

Strausz minden erejével azon próbált dolgozni, hogy minél sikeresebb zenei karriert fusson be, több hakniját és koncertjét azzal hirdette, hogy ő nem más, mint az osztrák világhírű zeneszerző, Johann Strauss ükunokája, még úgy is, hogy az eredeti Straussok elhajtották, mondván biztos csak az örökségért teper. .

„Ahogy így elnézegetjük magát, mintha tényleg hasonlítana az osztrák komponistára. Vagy már képzelődünk?” – tette fel a kérdést a megyei lap munkatársa Magyar Péter újdonsült szárnysegédjének, amire Strausz úgy reagált, „az egyik tévécsatorna készített vele egy műsort, ők javasolták a sötét hajat, a bajuszt és a szakállt, hogy így tényleg olyan vagyok, mint az üknagyapám”.

Egyébként szőkésbarna a hajam . Töb­bet nem festetem be, inkább önmagamat adom”

– jegyezte meg.

Strausz elindul az önkormányzati választáson
Strausz Róbert elindul az önkormányzati választáson. A Magyaroszági Régiókért Egyesület (MARÉG) gyulai jelöltje lesz, a szervezet kompenzációs listáján szerepel. Ez azért érdekes, mert a MARÉG elsőre civilnek tűnik, de közel sem független a Magyar Péter alelnökölte Tisztelet és Szabadság Párttól (TISZA Párt). A Mandiner információi szerint

 a MARÉG az önkormányzati választáson induláshoz szükséges aláírásokat TISZA pártos pólóban gyűjtötte.

A lenti fotón látszódik, ahogy Strausz Róbert TISZA pártos pólóban, többedmagával adja át Csige Gábor jegyzőnek az induláshoz szükséges aláírásokat.

A Magyaroszági Régiókért Egyesület (MARÉG) gyulai jelöltjei átadták az önkormányzati választáson való induláshoz szükséges ajánlásokat Csige Gábornak, a helyi választási iroda vezetőjének
Fotó: Mandiner/Gyulai Hírlap

A következő fotón a MARÉG gyulai listájának második helyezettje, Mikóné Hirth Beáta szerepel Magyar Péter társaságában. Mikóné sem számít pártoktól független szereplőnek a gyulai közéletben, egyértelműen a Momentumhoz kötődik és több botránya is volt a városban. A hölgy azzal tett szert országos ismertségre, hogy 2019-ben házi orvosi asszisztensként a rendelőben a betegeknek a férje önkormányzati választási szórólapjait osztogatta, vagy csempészte a receptek közé. Tehát közpénzen, közalkalmazottként politizált. Ura, Mikó János ugyanis 2019-ben az MMM színeiben indult helyhatósági képviselőjelöltként. A második emlékezetes akciója a járvány első időszakára esett: O1G feliratú szájmaszkos szelfit posztolt magáról a közösségi oldalon. Mikóné is indult egyébként előválasztáson, méghozzá a Momentum jelöltjeként a 2021-es baloldali előválasztáson, a DK-s Leel-Őssy Gábor azonban megverte őt.

Magyar Péter és Mikóné Hirth Beáta, a MAGÉRT gyulai jelöltje

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek