"Legjobban a zuhanást élvezem" - csak egy selyemszalag tartja a magasban a 16 éves Esztert

légtorna
PUBLIKÁLÁS: 2024. március 26. 08:00
Meghódította a manézst egy középiskolás lány. Eszter egy hosszú selyemszalagon mutatja be lélegzetelállító mutatványait.

Aranyérmet nyert a II. Budapest Légtorna Fesztiválon a 16 éves Szabó Eszter. A fiatal tehetség nem a cirkusz világából érkezett a manézsba, igaz, 9. osztályos korában, 15 évesen elgondolkodott azon, hogy jelentkezzen a Baross Imre Artistaképző Szakiskolába, de már túl idős volt, így nem vehették fel. 9 évig versenyszerűen szertornázott, de a pandémia idején kénytelen volt vele felhagyni.

Szabó Eszter
Ariel silk
Eszter fellépett a Főváros Nagycirkuszban Fotó: Bors

A családommal sokat jártunk cirkuszba, mert mindannyiunkat lenyűgözött az artisták teljesítménye. Egy kicsit elszomorított, hogy a legtöbb utazó cirkuszban csak az elefánt hátára ülhettek fel a nézők, de a különböző eszközöket nem próbálhatták ki. Én viszont szerettem volna megtapasztalni, milyen érzés az ariel silken kapaszkodni, ezért kerestem egy stúdiót

 – mesélte Eszter, aki azóta már a Magyar Légtornász Egyesület vezetője, Vincze Tünde tanítványa. A középiskolás lány a tevékenységet sportszerűen űzi, de még egyáltalán nem biztos benne, hogy artistaként képzeli el a jövőjét, bár a sok pozitív visszajelzés hatására nem tartja kizártnak, hogy egy nap leszerződik egy cirkuszhoz.

Szabó Eszter
Ariel silk
Eszter nem ismeri a félelmet  Fotó: olvasói

- Meglepődtem, amikor az eredményhirdetésen kétszer is az én nevemet mondták, hiszen az aranyérem mellé egy különdíjat is nyertem. Örülök, hogy a munkámnak meglett az eredménye – mondta a Borsnak a sportoló.

Az ariel silk, más néven tissue egy 6-8 méter hosszú, függönyszerűen lógó selyemszalag. Az akrobata a teste köré tekeri, hogy bemutathassa a különböző trükköket.

A legjobban a leforgásokat és a zuhanásokat élvezem. Korábban előfordult, hogy kiestem, de komolyabb sérülést nem szereztem. Két hete a felkészülés során kézállásban az ujjamra estem, akkor egy pillanatra azt hittem, hogy eltört, de végül orvoshoz sem kellett elmennem. Már tudom hajlítani, tehát nagy baj nem lehet

 – nevetett Eszter.

Szabó Eszter
Ariel silk
16 évesen már a legjobbak között van Fotó: olvasói

A diáklány természetesen sokat gondolkodik a jövőjén.

Szeretnék az életben nagyon sok mindent kipróbálni, tele vagyok tervekkel. Érdekel a közgazdaság és a marketing, de szívesen fotózom is.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.