Március 26-án, kedden a szerbiai Bor városából eltűnt egy kétéves kislány. Otthonának környékét lezárták, a rendőrség pedig nagy erőkkel dolgozik azon, hogy kiderítsék mi is történt pontosan Dankával. Egyre több jel utal arra, hogy a gyermek bűncselekmény áldozata lett. Jelen pillanatban is tart a nyomozás, a szerb rendőrök sátrat állítottak a ház udvarában, majd elkezdték felásni a ház körüli kertet.
Egy hős, koráában önkéntesként szolgáló katona próbált segíteni azon a gyereken, aki a lábatlani rallys-balesetben sérült meg súlyosan, miután kisodródott egy Škoda Fabia R5-ös. A nézők közé csapódó autó a helyszínen négy ember – köztük egy anya és kislánya – halálát okozta. A szemtanúk elmondása alapján a kislányt az autó úgy elgázolta, hogy több métert repült, és az egyik nézőre zuhant. Egy férfi azonban elképesztő lélekjelenléttel sietett a bajba jutottak segítségére: a volt katona élesztette újra az életveszélyesen megsérült kislányt.
Bár hivatalosan már megérkezett a tavasz, a nagyhét pedig napsütéssel és madárdallal kezdődött meg, sajnos kellemetlen időjárási jelenségeket is tartogatott számunkra: a tavaszias időjárást futó záporok, gomolyfelhők és extrém erős széllökések tették elviselhetetlenné.
Rengetegen gyászolják a Tamásiban, március 26-án, kedden reggel halálra késelt édesanyát. Mária életét a volt férje, Gábor oltotta ki. Az igen agresszív természetű férfi a helyiek elmondása alapján már korábban kilátásba helyezte, hogy végez egykori feleségével. A sokak által Mazsinak becézett asszony ismerősei szerint, a börtönviselt férfit sohasem lenne már szabad kiengedni a rácsok mögül.
Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei, akik a tragédia óta válaszokat keresnek. Nem értik ugyanis, hogy kisfiuk hogyan eshetett a tóba, mivel Andorka rettegett a víztől. A felfoghatatlan tragédia március 19-én történt, amikor a két és fél éves Andorka a kerti tóba csúszott és megfulladt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.