Aktuális

„Meghalhatott volna, de a Jóisten megkímélte” - újra tanul írni a megvakított kemecsei édesanya

Kóré Károly

Létrehozva: 2024.02.13.

Két évvel ezelőtt vakította meg mindkét szemére a volt párja a kemecsei édesanyát. Lakatos Gabriella előbb-utóbb szeretné megtanulni a Braille-írást.

Megismerkedne a Braille-írással a volt párja által mindkét szemétől megfosztott Lakatos Gabriella. Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt, 2022. február 5-én Gy. Attila személyesen felkereste egykori barátnőjét. Békülni szeretett volna, illetve megpróbálta kikönyörögni, hogy a fiatal nő vonja vissza az ellene tett terhelő vallomását. Gy. korábban ugyanis elrabolta Gabriellát, akinek viszont sikerült megszöknie és egy drogériában segítséget kérnie.

Lakatos Gabriella
Megvakított
Kemecse
Lakatos Gabriella iskolába vágyik / Fotó: Bors

Gabriella nem kívánta a kapcsolatát újrakezdeni a Gengszter becenevet viselő bűnözővel, és az eljárástól sem kívánta megkímélni. A rendkívül agresszív férfi ezen feldühüdve a védtelen nőt elhurcolta, megverte, majd mindkét szemgolyóját kinyomta. A bíróságon a férfi bocsánatot kért, ám a lányt ez nem hatotta meg. A férfi az emberrablási ügyért másodfokon nyolc, míg a bíró által életveszélyt okozó testi sértésnek minősített, brutálisabb tettéért első fokon 20 évet kapott.

A fiatal édesanya egyik legfőbb támasza a bátyja, Róbert. A férfi, amikor csak teheti, Gabriella mellett áll. A nő egyedül nem szívesen mozdul ki otthonról, de a saját házán belül már biztonsággal közlekedik. Úgy érzi, a fehér botot sosem fogja megszokni, de azzal tisztában van, hogy előbb-utóbb meg kell tanulnia a Braille-írás olvasását.

- Gabica érettségizni szeretett volna, aztán pedig egyetemre menni. Ez a véglény teljesen átütemezte a húgom életét, de a testvérem igenis vágyik a tudásra, és arra hogy képes legyen önálló életre, illetve a kislánya felnevelésére. Már egyre ügyesebben ellátja magát és a hatéves Mirát. Tudom, hogy tanult családanya lesz belőle, én továbbra is minden támogatást megadok neki. Sajnos, egyelőre nagyon rossz a lelkiállapota, ami gátolja abban, hogy tanulni kezdjen. Van rá esély, hogy áprilisban pont kerüljön a megvakítása ügyére. Bízunk benne, hogy Gy. méltó büntetést kap. Ha így lesz, abból mindannyian kellő erőt kapunk - mesélte Róbert, és hozzátette: a február 5. előtti hetekben Gabriella a szokottnál is zaklatottabb volt.

- Sokat gondolkodtam rajta, mit mondjak neki, hogy megnyugtassam. Az adott napon kaptam egy sugallatot, és úgy köszöntöttem: Boldog születésnapot. Valóban úgy gondolom, hogy aznap meghalhatott volna, de a Jóisten megkímélte

 - fejezte be Róbert.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek