Jövő

A legendás 1995-ös bokszmeccs tette hivatalossá létezését: minden, amit az időutazóról tudni kell

KL

Létrehozva: 2024.02.25.

Mindenre gondoltak volna az emberek, erre az egyre pont nem. Már akkoriban is létezett volna ez az eszköz?

Az utóbbi időben az időutazók különböző dolgokra figyelmeztettek, amelyek bekövetkezhetnek 2024-ben. Az egyik jós pedig már azt is elárulta, hogy milyen március vár ránk. Most egy tartalomgyártó újabb döbbenetes dologgal állt elő.

időutazó, időutazás, jóslat
Megdöbbentő dologgal állt elő az időutazó Fotó: Bors

A bokszrajongók ugyanis még mindig meg vannak győződve arról, hogy egy időutazó is jelen volt Mike Tyson legendás összecsapásán Peter McNeeley ellen 1995-ben. Az „Iron Mike” néven emlegetett ökölvívó könnyedén legyőzte ellenfelét 28 évvel ezelőtt, a viadal az első menetben ért véget, mindössze 89 másodperc után. Tysonnak egyébként ez volt az első meccse azután, hogy kiszabadult a börtönből.

Azonban az összecsapás nem csak az előbb említett dolgok miatt vált érdekessé. Ugyanis nemrégiben egy olyan felvétel látott napvilágot, amelyen az látható, ahogy az egyik néző egy okostelefonnal felveszi az 1995. augusztus 19-én megrendezett bokszmeccset.

Ez indította el az időutazó-elméletet, és a rajongókat pedig egyre kíváncsibbá tett a dolog, hogy pontosan mit tart a kezében a néző. Akik úgy gondolják, hogy az illető egy okostelefonnal rögzíti a meccset, nos azok csalódni fognak, ha megnézik az Inside Edition YouTube-csatornáján a videót, amely cáfolja azt az elméletet, miszerint az illető kezében egy modern eszköz lenne.

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/j4zORe4hjp1WtIToB7yXr2Z47wVSxgcjDHnPMyLqrZc/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZiNmNiZWVkOTRkMzRlMDk5Y2ZjOGU2OTEwNTQyNTIw.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Sokkoló videón bizonyítja az időutazó: 2027-ben egyedül van a Földön

A tartalomgyártó mindenkit megdöbbentett.

Utánanéztünk egy kicsit, és kiderült, hogy a videón látható készülék egyáltalán nem okostelefon

- magyarázta a műsorvezető Les Trent, aki közölte, hogy egy Dycam Logitech nevű videokamera korai változata látható a felvételen.

Így tehát mindenki megnyugodhat, 1995-ben még nem volt okostelefon - írja a Daily Star.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713597312
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139242_auto_resized.jpg
ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145995_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713597312
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713597312
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713597312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól