Hagyta halálra fagyni a kisbabáját a 16 éves fővárosi édesanya

kisbaba
PUBLIKÁLÁS: 2023. december 08. 07:30
A bíróság döntött a tinimami ügyében.

A legtöbb nő nagyon szeretné, hogy egy napon kisbabája szülessen. Nap mint nap küszködnek párok a meddőség problémájával, és számtalan olyan esetről hallunk, hogy fiatalok törnek össze lelkileg amiatt, mert nem lehet gyermekük. A sors fintora, hogy gyakran olyanoknak születik babájuk, akik még vagy nem állnak készen az anyaságra, vagy életvitelük nagyon rosszat okoz a gyermek fejlődésének. Tragikus eset történt tavaly Londonban, amikor ugyanis egy nagyon fiatal lány hozott világra egy kisbabát, a kisfiúnak azonban nem sok ideje adatott meg a földi életben. 

gyertya, gyász
Tragédia történt a fővárosban / Fotó: Pexels

Egy fiatal kamaszlány - akinek a nevét nem lehet nyilvánosságra hozni - mindössze 15 éves volt, amikor teherbe esett. Az élete úgy alakult, hogy megtartotta, és 16 éves korában világra is hozta a babát. Kiderült azonban, hogy lélekben még nem állt készen az anyaságra, ez pedig tragédiához vezetett. 

Éppen olyan hideg volt, mint most: esett a hó, fagypont alá esett a hőmérséklet, és odakint mindenki nagyon fázott. Az édesanya a csecsemőt kint hagyta a hidegben, aminek következtében a kicsi halálra fagyott. A rendőrök London Greenwich kerületében találtak rá a megfagyott pici holttestre, és azonnal megállapították a halál tényét. Megkezdték a nyomozást, és csakhamar kiderült, hogy a szintén gyermek anyja tehető felelőssé, aki kint hagyta a fagyban. 

Közel egy évig tartott a tárgyalás, a fiatal lányt pedig csecsemőgyilkossággal vádolták, amivel börtönbe küldték volna. A hatóságban van egy olyan szerve, amely kifejezetten ilyen ügyekkel foglalkozik, így a 16 éves lánnyal pszichológus kezdett dolgozni. Elmondása alapján a lány és az egész családja is végig nagyon közreműködők voltak, és rávilágított arra, hogy nagyon súlyos lelki problémák állhattak a szomorú haláleset mögött. Éppen ezért a bíróság azzal zárta le az ügyet, hogy a szülőknek és nagynéninek is leli vígasztalódást kíván, és kérte, hogy zárják le ezt a csúnya fejezetet az életükben - írja a Mirror

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.