Adventi jótékonysági élelmiszergyűjtési akciót indítottak az Agrárminisztérium támogatásával

Élelmiszergyűjtés
PUBLIKÁLÁS: 2023. december 01. 14:03
Az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. (ÉMK) az Agrárminisztérium támogatásával adventi jótékonysági élelmiszergyűjtési akciót indított. December 15-ig várják a cégek felajánlásait, az élelmiszercsomagokat az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) osztja szét tagjai között – számolt be róla budapesti sajtótájékoztatóján Nobilis Márton, az Agárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára pénteken.

Nobilis Márton közölte: 2022-ben az Európai Unióban 57 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezett. Ez mintegy 127 kilogramm volt egy főre vetítve, ehhez képest a magyar adatok ennek nagyjából a felét mutatták. 27 százalékkal csökkent a háztartási élelmiszerhulladék a Nébih Maradék nélkül programjának 2016-os indulása óta, de az egy főre jutó 60 kilogramm így is mintegy 430 ezer ember éves táplálékigényét elégíthetné ki – mondta.

Az áruházláncoktól és vállalkozásoktól várják a felajánlásokat a programban, 5-10 ezer forint értékű, elsősorban tartós élelmiszert tartalmazó csomagokat szeretnének eljuttatni a rászorulóknak – osztotta meg. Az adventi jótékonysági akcióval egyben az élelmiszerpazarlás visszaszorítására is próbálják felhívni az emberek figyelmét – hangsúlyozta az államtitkár.

Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója jó példának nevezte a jótékonysági akciót a civilek, a gazdasági társaságok és az állam együttműködésére.

A kormány 2010-ben kezdte meghonosítani a szolgáltató állam koncepcióját és megvalósítását, amelynek lényege, hogy az állam a döntésivel támogatást nyújtson társadalmi csoportoknak és segítsen a mindennapokban – mondta.

Nyitrai Zsolt példaként hozta fel, hogy a népszámlalás során használt táblagépeket kiosztották iskoláknak, civil szervezetek, polgárőröknek, de ilyen a gondosóra program is, amely Európában egyedülálló kezdeményezés, és minden 65 év feletti idős ember igényelheti. A miniszterelnök főtanácsadója megemlítette, hogy a sérült gyerekek napján a MÁV-Volán csoport ingyen szállította a családokat a Fővárosi Állatkertbe és a szolgáltató állam működésére jó példa a cukorbetegek nyári táboroztatása vagy az iskolai laptopprogram is.

Az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője, Kiss-Pogány Tamás felidézte a beszédében: az ÉKM 2022-ben kezdte meg működését, feladata az élelmiszerveszteség megelőzése és a lejárathoz közeli, de még biztonsággal fogyasztható, tartós élelmiszerek összegyűjtése és elosztása karitatív szervezetnek. Azt is hangsúlyozta, hogy az ÉKM első adventi jótékonysági akciója során az áruházláncok mellett felvették a kapcsolatot az élelmiszergyártókkal és kereskedőkkel is és várják a tartós élelmiszerek felajánlását.

Gyene Piroska az ÉFOÉSZ elnöke, elmondta, örömmel fogadták az Agrárminisztérium és az ÉKM jótékonysági akcióját; a beérkező élelmiszercsomagokat a szervezet 22 ezer tagja között osztják majd szét – írja az MTI.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.