UFO

Hivatalosan is beismerték az igazságot a Holdba csapódott ufóról

Létrehozva: 2023.11.19.

Vége a találgatásoknak, itt az igazság.

A köztudatban egyre intenzívebben van jelen a kérdés, hogy vajon milyen kapcsolatban állnak a világ vezetői a földönkívüliekkel. Míg korábban ugyanis hihetetlennek tűnt, hogy űrlények látogassanak a Földre, addig ma már szinte ez nem is kérdés: rendszeresen videóznak le cikázó űrhajókat, nemrég összeaszalódott tetemet találtak, egy család pedig UFO-t fotózott. Rengeteg bizonyíték szól amellett, hogy az idegenek itt vannak, a Holdba becsapódott űrhajó kérdése azonban nehezebb dió. 

ufo, földönkívüli, időutazó, összeesküvés-elmélet, illusztráció
Sokak szerint UFO csapódott a Holdba / Fotó: Pixabay

A NASA újabb felvételei szerint a Hold azon oldalába, amely a Földről nem látható, valami nagy becsapódott, és olyan krátert hozott létre, amely eddig nem volt jelen. A felvételekről nemcsak a kráter, de a becsapódott objektum is jól látható. Ez természetesen nagyon megmozgatta az UFO-hívők fantáziáját, és rengetegen érveltek amellett, hogy egy Föld felé tartó űrhajó csapódhatott a Holdba. 

Ez az elmélet azonban hivatalosan is megdőlt. A kínaiak ugyanis felküldtek egy WE0913A-nak keresztelt rakétát, az elszabadult, és a Holdba csapódott. Az amerikaiak sokáig nem tudták elképzelni, mi lehetett ez, ugyanis a kínaiak nem tájékoztatták a NASA-t a tevékenységükről. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a történelem során ez volt az első olyan alkalom, hogy úgy csapódott be egy objektum a Holdba, hogy azt nem oda irányították - írja a Space.com

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/rS4r614o3KpavA1I_vK4jyWQUiTMAOMTVzxQrTqwDkY/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q2ZWU4OTY2YmE4YzQ5OWRhMGRjNDVjODc2M2ExODMy.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Földönkívüliek, halálesetek és rejtélyes zajok: szellemvárossá vált a hajmáskéri tüzérlaktanya – videó

Különös hely a Hajmáskéren található tüzérlaktanya.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729722_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes lény csapott le a nagy fehér cápára, kiette a máját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22516_resized.jpg?avcount=1701542411
origo.hu

Ezekkel a csapatokkal már biztos játszik a magyar válogatott az Eb-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729656_auto_resized.jpg
life.hu

Önállóság, példamutatás, kötelességtudat: Karikó Katalin így nevelt olimpiai bajnokot lányából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730859_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zsákutcába jutottak a tűzszüneti egyeztetések Izrael és a Hamász között + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729561_auto_resized.jpg
ripost.hu

Eltemették Galambos Erzsit, fotókon a búcsúztatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729051_auto_resized.jpg
vg.hu

Ítéletidő Németországban - Lezárták a müncheni repülőteret, a vonatok sem közlekednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22508_resized.jpg?avcount=1701542411
origo.hu

Őrjítően szexi, átlátszó fehérneműben Vasvári Vivien - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730074_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. december 3.: Nagyon meghitt lehet az első adventi vasárnap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730045_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Könyörögtem az orvosoknak, hogy segítsenek" – elhajtották a dokik az agydaganatos kislány anyukáját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22338_resized.jpg?avcount=1701542411
life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728877_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A nézők már most tudják: ő lesz a Dancing with the Stars idei győztese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22451_resized.jpg?avcount=1701542411
life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/7OXLyc-LnrUlNPY01EOlwxQMHVNyQYDxBVPUZdddkxE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmZmE1NTEwZjA1ZTQ0NGU5OWUzNzY5MjUyOTBhYzVj.jpg
Tragédia

Szülés után egy nappal hunyt el egy egészséges anyuka: "Tudnom kell, hogy mi történt a lányommal!"

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/YqwHrmlZS3e2Fm3mQmHBJlTePcQcOmHbLnXsuO_nA5g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc1YzgxZGY0ZWQ3NTQwNDU5NTA1MjM0ZWI1ZGNlM2Fh.jpg
Videó

Mennyibe kerülne Ukrajna uniós tagsága, és kinek kellene ezt kifizetni?