Mint arról a Bors elsők között beszámolt, borzalmas baleset történt szombat este Vecsésen: a Fő út és a József utca kereszteződésénél egy Golf és egy BMW ütközött össze, méghozzá olyan erővel, hogy a Golf egy beton villanyoszlopnak csapódott, ami egyenesen az autóra dőlt, és valósággal kettétörte a járművet.
Borzalmas hangja volt, mintha felrobbant volna valami. Láttuk később a kocsit, amire rádőlt az oszlop, brutális volt, ahogyan az a kocsi kinézett, ha egyáltalán még lehetett kocsinak mondani. Az oszlop nem csak kettévágta azt a kocsit, sokkal inkább összezúzta, az elejéből nagyjából nem marad semmi, és a hátulja is megrongálódott
– mondta akkor lapunknak egy helyi lakos.
A Golf 19 éves sofőrje beszorult a roncsba, őt a kiérkező tűzoltók feszítővágóval szabadították ki az elemeire tört autójából. A környékbeliek elárulták, hogy ők csak döbbenten figyelték a baleseti helyszínt, elmondásuk szerint a Golf olyan állapotban volt, hogy elképzelni sem tudták, hogy a sofőrt élve kiemeljék.
A férfi valóban életveszélyesen megsérült, úgy tudni, hogy a mentősök hosszasan harcoltak az életéért, de végül sikerült kórházba szállítani.
Állapota azonban továbbra is válságos, ugyanis úgy tudni, hogy nemcsak a koponyája, hanem más testrészei is megsérültek, több műtéten is átesett, információink szerint pedig azóta kómában van.
Egyelőre nem tudni, hogy pontosan hogyan történt a baleset, elsődleges információk szerint a BMW éppen az indexet használva kanyarodni készült, amikor a Golf előzésbe kezdett, ekkor rohant neki a másik autónak. A BMW-ben ülő férfi és nő önerőből szálltak ki az összetört kocsiból.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.