A tudósoknak is kikerekedett a szeme: titokzatos alakzatok jelentek meg

tündérkör
PUBLIKÁLÁS: 2023. október 08. 19:30
Az alakzatokat először Namíbiában és Ausztráliában dokumentálták, most azonban 263 helyszínt találtak.

Évtizedek óta nem sikerül megfejteni az úgynevezett tündérkörök rejtélyét, most egy új tanulmányhoz mesterséges intelligenciát használtak a műholdfelvételek elemzésére, és 263 helyszínt találtak, ahol  szabályos alakzatok jelentek meg.

A rejtélyes körök tehát gyakoribbak, mint elsőre gondolták: többnyire a Száhel-övezetben, Nyugat-Szaharában, Afrikában, Madagaszkáron, Délnyugat-Ázsiában és Közép-Ausztráliában találhatók.

Sok olyan helyen fedeztünk fel tündérköröket, amelyek létezéséről korábban nem tudtunk, mivel a témával kapcsolatos kutatások nagy részét mindössze két országban, Namíbiában és Ausztráliában végeztük

– idézi Fernando Maestre ökológust az Uniladra hivatkozva a life.hu.

A tanulmány társszerzője, Emilio Guirado elmondta, komolyabban vizsgálják, mik lehetnek a közösek azokban a helyszínekben, ahol az úgynevezett tündérkörök megjelennek.

A szakértők jelenleg úgy gondolják, hogy bizonyos talaj- és éghajlati tényezők jelenléte egyezik meg az említett területeken, de ez nem bizonyító erejű. Egy másik elmélet szerint a melegebb éghajlaton növekvő fű az utolsó cseppig kiszívja a vizet a talajból, és kör alakú formákat hagy a növényzetben.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.