Aktuális

"Láttam rajta, hogy gyengül": megszólalt az édesanya, akinek két fiánál is SMA-t diagnosztizáltak

Létrehozva: 2023.10.03.

A család minden egyes napja küzdelem.

Egy család életében egy komoly betegséggel megküzdeni már önmagában is tragédia, főleg, ha gyerekről, jelen esetben gyerekekről van szó. Az édesanya azonban sorsukat nem tragikusan kezeli, hiszen fiai a kezeléseknek köszönhetően teljes értékű életet élhetnek a jövőben - írja a Ripost

Dani 2-es, míg Berci 3-as típusú SMA beteg. Fotó: olvasói

Dani úgy fejlődött, mint egy átlagos gyerek, csak a mozgásfejlődése volt egy picit lassabb

— kezdett bele történetükbe Bazsó-Varga Beáta, aki akkor jött rá, hogy valami gond lehet, amikor a fia egy éves kora körül sem állt föl.

— Nem csak, hogy nem tudott felállni, de nem is tudta megtartani magát. Láttam rajta, hogy gyengül és nem elég kitartó — folytatta az édesanya, aki azt állítja, nem volt idejük magukba roskadni, azonnal bele kellett rázódniuk az új helyzetbe.

Bea és férje is hordozzák a hibás gént, ami a betegséget okozza. Fotó: olvasói

"A diagnózis felállítása után megkezdtük a kezelést, de Dani ekkor már annyira gyenge volt, hogy ülve felborult. Én nagyon szerencsésnek tartom a helyzetünket, hiszen Danin akkor jelentkeztek a tünetek, amikor már volt engedélyezett terápia Magyarországon."

Bele sem merek gondolni mi lenne, ha ez a 11 éves Ábel fiammal történik

 — fogalmazza meg gondolatait Bea, akinek a kisebbik fia akkor született, amikor még Danit nem diagnosztizálták.

"Berci már 9 hónaposan bútorok mellett lépegetett, szerencsére ő meg is tanult járni. Aztán nagyjából másfél éves korában egyik napról a másikra észrevettem, hogy furcsábban áll fel, többször esik el, kicsit esetlen a mozgása" — emlékezett vissza az anyuka, aki végül elvitte egy kivizsgálásra a fiát, ahol kiderült, hogy ő is érintett.

A szívszorító részleteket és a teljes interjút a Riposton lehet elolvasni!

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/WZ-ok2bj1VP2YIl19vMk4wxpUNPybZ3BQPhdN10PY0Y/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JjYzVjYjQyMmJhZjQ0M2E5OWFjNDZlODlmYjJmZDFj.jpg
Ezt ne hagyd ki!

SMA Tomika alig várja, hogy újra óvodás lehessen

SMA Tomika újra csoporttársaival játszhat az óvodában.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22809_resized.jpg?avcount=1702266909
origo.hu

Emily Ratajkowski tangában mutogatja a fenekét - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758975_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatérne Harry a királyi családba? Rövid, de beszédes választ adott a herceg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758635_auto_resized.jpg
vg.hu

Az akkumulátorok élettartartama javítható egy ügyes fogással

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757653_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ünnepi francia bundás kenyér, a legfinomabb karácsonyi reggeli, amit csak készíthetsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758099_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Oroszországban már áram sincs, a repülőtéren melegedtek fel az emberek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22810_resized.jpg?avcount=1702266909
origo.hu

Csak egy öv takarja Tolvai Reni feszülő, érett óriásmelleit - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758472_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Van két csillagjegy, akiről sosem gondolnád, de hátba fog szúrni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758261_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: Mentik az embereket, szörnyű kukásautó-baleset történt Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759915_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hajszálnyival nyert: ő a Sztárban sztár leszek! győztese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702266909
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/UBveBTe0xyzdE_CSrERvGtvBQYLqZ41W8y35kZo5mmM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ4MzkwNzY1MmE5NjQ2ZjU4MTFkZDQzYTVmMmNiOTBj.jpg
Gyász

„Istenem add, hogy megtaláljam a kisfiam sírját” – apró fejfa őrzi Istvánka emlékét a kaposvári temetőben

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/2zpSJdS92COVESl7dijO4eoEM2neJOsbKmiL53M90UQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk2ZDI2NjhjMWFiOTQ2ZmI5YzdhZWZhMzc1NTY2MmFl.jpg
Unoka

Fotón Orbán Viktor unokája: Annussal gyújtották meg a második gyertyát