SMA-s Zsoltika végre úgy láthatta a Balatont, ahogy mindig is szerette volna

Balaton 2023
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 13. 08:30
A 16 éves Zsoltika nagy álma volt, hogy eljusson a Balatonhoz, ez augusztus elején teljesült is, de sajnos végig esett az eső. Azonban végre lehetősége nyílt, hogy napsütésben is megcsodálja a magyar tengert.
KN

Zsoltikánál három hónapos korában SMA 1-es típusú betegséget diagnosztizáltak, csupán egy évet adtak neki az orvosok, ám ő erre már jó ideje rácáfol. A 16 éves életvidám kamasz nem tud járni, illetve mindössze a szemét képes mozgatni, emiatt kerekesszékhez, valamint lélegeztetőgéphez van kötve, de mindennek ellenére imád utazni és családjával tölteni az idejét. Augusztus elején a Ripost beszámolt róla, hogy valóra válhatott Zsoltika egyik nagy álma: eljutott a Balatonhoz, de sajnos végig esett az eső, ez ugyan nem szegte a kedvét, azonban most lehetősége nyílt igazi, nyári valójában is megcsodálni a magyar tengert.

Zsoltika nagyon élvezte a hajós túrát Fotó: Olvasói

Visszatértek a Balatonhoz

A rövid rossz idős nyaralás alatt is rengeteg új élménnyel gazdagodtak: Hévízen sétáltak, Keszthelyen megnézték a Festetics-kastélyt; azonban mire a Balatonhoz értek, eleredt az eső, így csak pár percig csodálták a vizet, de Zsoltikának mégis ez volt a legnagyobb élmény. A család nem búsult a rossz idő miatt, próbálták kihozni a legtöbbet a nyaralásból.

Az volt a lényeg, hogy megnézzük, fürödni nem tudtunk benne, de ez is egy jó emlék, hogy amikor először itt voltunk, esett az eső

 - mesélte korábban a Ripostnak Zsoltika anyukája. Azonban a családnak pár nappal az esős nyaralása után lehetősége nyílt visszatérni a Balcsihoz és a napfényes időben hajókáztak egyet. 

Zsoltika nagyon élvezte a hajókirándulást, örült, hogy napfényben is láthatta a Balatont. Nem búsult, mikor kikötöttünk és ki kellett szállni a hajóból, hiszen egyszer minden véget ér

 - idézte fel a kirándulást az édesanya. A család most egy darabig pihen, de hamarosan újra útra kelnek a kisfiukkal.

A család minden körülmények között összetart Fotó: Olvasói

"Az a lényeg, hogy együtt legyünk"

A szülők még rengeteg helyet szeretnének megmutatni fiuknak, hogy minél több élményben lehessen része. Az utazásaikhoz bármilyen segítséget szívesen fogadnak.

Nekünk az a lényeg, hogy együtt legyünk, minőségi időt töltsünk együtt, minél többet, mert az emlékeinket senki nem veszi el. Legfontosabb számunkra az élményszerzés 

- osztotta meg Zsoltika édesanyja. 

Ide kattintva tudod támogatni Zsoltikát.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.