Felfedezés

Olyasmit találtak a NASA űrkapszulájában, amitől még a tudósok is ledöbbentek

B. V.

Létrehozva: 2023.10.04.

Hihetetlen felfedezés, amitől mindenki meglepődött.

Nagy reményekkel küldték OSIRIS-NEX névre hallgató kapszulájukat az űrbe a NASA tudósai: arra akarták rájönni, hogyan alakul ki az élet a Földön, és egyáltalán, hogyan jött létre a Föld? Most, több évnyi bolyongás után landolt a 7 éve fellőtt kapszula, ami rengeteg követ, szemetet, és űr-koszt hozott magával. 

aszteroida égitest űr űrkutatás nasa
Rengeteg titkot rejt a Föld / Illusztráció / Fotó:  Fotó: Shutterstock

Hogyan jött létre a Föld, és mitől élhető? Honnan származik az óceánok vize? Hogyan jött létre a levegő az atmoszférában? És a legfontosabb: mi a forrása azoknak az organikus molekuláknak, melyek a Földet alkotják? 

– ismertette kérdéseiket professzor Dante Lauretta. Nagy reményeket fűztek tehát a kutatáshoz, ám az eredmény minden képzeletüket felülmúlta, mivel az OSIRIS-REX-ben aszteroida maradványokat találtak, melyek homokszemcse méretűek voltak, sötét por anyagból.

A NASA közleményben tudatta a nagy világgal eredményüket, melyet azután találtak, hogy eltávolították a kapszula külső burkolatát. Leírták, hogy ebbe volt beleépítve az a különleges TAGSAM érzékelő, melynek köszönhető a felfedezés. Az így sikeresen összeszedett maradványt október 11-én mutatják be a nagyvilág, és közönségük számára online stream keretén belül, a weboldalukon – írja a UNILAD.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730416_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb babával bővül Kulcsár Edináék családja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731270_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez durva volt: Stana Alexandra élő adásban pofozta fel Marics Petit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730275_auto_resized.jpg
vg.hu

Szörnyű beszámolók: „élve elásva öt emelettel a föld alatt, tetvek és sötétség” – így tartja fogva a Hamász az izraeli túszokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731189_auto_resized.jpg
ripost.hu

Krausz Gábor élő adásban vallott Mikes Anna iránti érzéseiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Politikai Hobbista – Az „álpacifizmus” az a szociál-liberális kormányok sajátja + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22522_resized.jpg?avcount=1701566110
origo.hu

Ketrecbe zárva és félmeztelenül is fotózták Marjai Juditot - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728881_auto_resized.jpg
travelo.hu

Róma a víznyelők fővárosa, utcái bármikor eltűnhetnek a Föld mélyén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731459_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Véget ért a Dancing with the Stars: ők lettek a táncparkett legjobbjai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22031_resized.jpg?avcount=1701566110
life.hu

Amennyi nő, annyiféle menstruáció: ekkor beszélhetünk cikluszavarról(X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730889_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hajtóvadászatot indított a rendőrség: otthonából rabolták el a 10 hónapos kisbabát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22451_resized.jpg?avcount=1701566110
life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/4yL0jiwnASsghsSXvocnmeJ0q00RAnzfcA2vyxn9SJk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QyMGJkYTU0NTdjNjRkNDlhMzU5Y2E0NzVhYTliNGZm.jpg
Csoda

„Búcsúzni hívták be a szüleimet a kórházba” – autista gyerekeknek állított össze terápiát Fanni, aki kétszer is legyőzte a rákot

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/7OXLyc-LnrUlNPY01EOlwxQMHVNyQYDxBVPUZdddkxE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmZmE1NTEwZjA1ZTQ0NGU5OWUzNzY5MjUyOTBhYzVj.jpg
Tragédia

Szülés után egy nappal hunyt el egy egészséges anyuka: "Tudnom kell, hogy mi történt a lányommal!"