„Nagyon szeretünk, gyere haza!” – Eltűnt Pindroch Csaba sógora, már a rendőrség is keresi

eltűnt
PUBLIKÁLÁS: 2023. október 26. 20:15
Autóját és mentős ruháját hátrahagyva tűnt el budapesti otthonukból a 46 éves családapa október 24-én.

Megdöbbentő hír kezdett el terjedni a közösségi oldalakon, amit az érintettek mellett már a rendőrség is megerősített: eltűnt Rajecki Sándor, a közkedvelt magyar színész, Pindroch Csaba sógora. A 46 éves, mentősként is dolgozó férfi budapesti otthonából tűnt el október 24-én. A mindenki által szeretett családapa azóta sem adott életjelet magáról, ami nem jellemző rá.

sziréna
Már a rendőrség is keresi Rajecki Sándort Fotó: Unsplash

Sándor eddig naponta többször is üzent imádott feleségének, Pindroch Beátának és két fiának.

Gyerekeit rajongásig imádta

A mentős felesége, két fia, testvérei és édesanyja is aggódva várja haza az édesapát, a család igyekszik minden szalmaszálba kapaszkodni és addig nem feladni, amíg nem kapnak biztos információt arról, mi történt szerettükkel – írja a Metropol.

Az ember ebbe tönkremegy. Nem tudom, mire gondoljak, próbálom kitalálni, hogy mi zajlik a fejében. Nem akarja az ember elhinni, hogy ő nincs többé, amíg nem találjuk meg. Addig nem adjuk fel

– kezdte a lapnak Pindroch Beáta, Sándor felesége, majd hozzátette:

Nagyon szerette a családját, a gyerekeit rajongásig imádta. Az anyukája egyedül nevelte őt három testvérével, így vele is nagyon szoros a kapcsolata, rendezett a családi hátterünk. Persze voltak magánéleti problémáink, amiket ő néha nehezebben tudott kezelni, voltak hullámvölgyei. Talán ez az eltűnés is egy ilyenből indulhatott el nála, de fogalmam sincs, mi járhat a fejében, mi volt a szándéka.”

Sándort már a rendőrség és a kutatócsapatok is keresik, eddig azonban sikertelenül.

„Nagyon szeretünk, gyere vissza, megoldunk mindent”

Sándornak és Beátának két fia van, egy 20 és egy 17 éves.

Teljesen máshogy kezeli a két fiú, de mind a ketten megtörtek. A nagyobbik fiam inkább elmegy dolgozni, hogy ne érezze itthon az ürességet, ne lássa, hogy nincs itt az apukája. A kisebbik ezzel ellentétben ki sem mozdul itthonról, nem beszél a barátokkal sem, másfél napja pedig alig eszik. Nekem az a feladatom most, hogy sokat beszélgessek velük, lelkileg mellettük álljak és ne omoljak össze a szemük előtt. Persze van, hogy sírok, de akarom, hogy tudják, én itt vagyok nekik és itt is leszek

– mondta a család lelkiállapotáról Beáta, aki lapon keresztül ezt üzente a férjének:

Nagyon szeretünk, gyere vissza, megoldunk mindent. Ahogy neked is a család a legfontosabb, nekünk is te. Nagyon várunk haza. Bármi történt, megoldjuk, gyere haza, legyél velünk 

A megtört feleség sajnos már a legrosszabbra gondol, ugyanis Sándor eltűnése előtt egy elkeseredett üzenetet küldött neki, aminek a végén ez állt

Ég veled! Nagyon vigyázz a gyerekekre”.

A rendőrség is keresi Sándort

A rendőrségi körözés szerint Sándoron sötét színű dzseki, sötét cipő és farmer lehetett eltűnésekor. Autóját otthon hagyta ugyan, de a kulcsát sehol sem találja a család. A rendőrség és a kutatócsapatok is folyamatosan keresik az eltűnt családapát és próbálják bemérni a férfi telefonját, ám még nem találtak pontos jelet. A család és a hatóság is arra kéri az embereket, hogy ha bárki látta vagy felismerné Sándort, ne tévessze szem elől, és azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon!

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.